Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Abban talán közösen egyet értünk, hogy a Resident Evil sorozat ma már nem az, aminek valamikor indult. Mielőtt hátba támadnátok, hogy én most lehúzom a játékot, üljetek nyugodtan vissza a székekbe, nem erről van szó. Csupán a sorozat enyhén átalakult az idők folyamán, kinek pozitív, kinek negatív irányban, ami valahol természetes, hiszen kihasználják a technika fejlődését és új értelmezésben, új utakra terelik a sorozatot. Az biztos, hogy a készülő Resident Evil 5 az egyik legnagyobb produkciója lesz a szériának, de a legjobb az egészen, hogy a PC is felkerült a platformok listájára, amire meg fog jelenni a játék.
Egyenlőre bejelentés ugyan még nem történt hivatalosan, de néhány külföldi oldal, hivatalos forrásokra hivatkozva megjelentette a listát és az XBox 360 valamint a Playstation 3 mellett immáron ott díszeleg a PC felirat is. Bár nagy meglepődés nincs a témával kapcsolatban, hiszen egy -nevezzük így nyugodtan-, tradíciót tört volna meg a Capcom, ha legújabb túlélő horror játékuk nem jelenhetne meg asztali számítógépekre. A témával kapcsolatban egyenlőre semmi konkrétabb nem érkezett, reménykedjünk, hogy a tavaszi megjelenési dátum fog vonatkozni a PC-s változatra is. Várjuk a további pontosításokat!
lac
17 éve, 3 hónapja és 6 napjaNa ez lesz az a bomba, ami miatt ki fog iktatni a szocializáció bugyraiból😄
futuretro
17 éve, 3 hónapja és 6 napjaHa szeretnél biztosra menni, akkor minimum egy Xbox 360-ra azért nevezzél be. 😛 A tradíciók kapcsán annyiban nem értek egyet, hogy számos epizód maradt távol eddig a PC-től. Én kapásból hármat is tudok… Resident Evil: Code Veronica, Resident Evil 0 és Resident Evil remake. Szóval nem kizárt, hogy mákotok lesz és jön a PC-s verzió is, de az sem lenne újdonság, ha ez most kimaradna. Majd sunyiban szorítunk Nektek. 😄
maniac
17 éve, 3 hónapja és 6 napjaA tradíciót jelen esetben a Capcom-ra értettem, nem feltétlenül csak a játékra…😉
futuretro
17 éve, 3 hónapja és 6 napjaÉrtem-értem. Most vagyunk azon a ponton, hogy látunk esélyt a PC-s Resident Evil 5-re, de a mérget rá még nem vesszük meg. Jól mondom, Barátom?
maniac
17 éve, 3 hónapja és 6 napjaPontosan Bro!😉