A Rockstar egyenlőre még nem támasztotta alá hivatalosan ezt a rossz hírt, azonban szinte teljesen biztosak lehetünk benne, hogy így lesz, ugyanis a két webáruház közül az egyik az, amelyik a Spore első kiegészítőjét is kitette előrendelésbe, még jóval bejelentés előtt. Hiába jövök most azzal, hogy ugyan, két hét már semmi, bizony-bizony emlékezzünk arra, konzolos kollégáink már mióta játszhatnak ezzel a remek játékkal. A karácsonyfa alá csak betehetjük majd a dobozkát… Várjuk a hivatalos közleményeket!