Magát a nemes sportot vagy játékot, kinek amelyik tetszik bizonyára már mindenki kipróbálta. Adott egy nagy nehéz golyó, amit el kell gurítanunk egy pályán, a végén pedig eldönteni minél több bábut. Nagyjából ez lenne az unalmas koncepció, de nem a galaktikus kivitelezésben. Nem elég, hogy néha nyakatekert és kicsavart pályákon kell játszanunk, még extra képességeink is vannak, amiknek hála sokszor tudjuk befolyásolni az eldobott golyó tulajdonságait.
Ezek a tulajdonságok attól függnek, hogy éppen melyik karakterrel kezdtünk bele a játszadozásba, ugyanis választhatunk rengeteg előre legyártott közül, amik sokszor a képzelet határait túlszárnyalva lehetnek űrlények, kicsit átdolgozott állatok, de éppen nagy seggű nők is. Ebből következik, hogy lesz földi csapat, emberi karakterekkel és egy űrbéli csapat mindenféle csúnyasággal. A játékban helyet kap a multiplayer opció is természetesen és valószínű ez fogja a legjobban életben tartani a produkciót, hiszen egy virtuális bowling úgy, hogy simán keresztbe tehetünk a másiknak, elég nagy móka lehet. Steamen október 20-ától elérhető lesz, ha megtetszettek a videón látottak, keress majd utána…
bentix11
15 éve, 2 hónapja és 4 heteazta nem is nézett ki rosszul ,csoda hogy nem irt mág senki ehhez a cikkhez, pedig elég pofásnak tűnik