A játék elsősorban ugye gyerekeknek készül, legalábbis akik már tudják mi fán terem a számítógép. Így vér-belek koncepcióra ne számítsunk, itt az élet mindig habos torta lesz, ennek alapján a questek és minden más is valami aranyos és mesés témát fog feldolgozni. Maximum megkokizhatjuk a másikat, de az már tényleg a végső stádium. Na jó, ez természetesen így nem igaz, mert lesznek fegyvereink, de csak színházi előadáshoz hasonló halálesetekkel fogunk találkozni, 0% erőszakkal. Aki előre legyártott, Cartoon Network mesékből ismert szereplőket vár a játékban, azt el kell keserítsem, mert karaktergenerálás lesz, ami alapjaiban nem rossz, de itt most az. Sőt, a játék a közkedvelt manga stílusban szeretne érvényesülni, ami extra mínusz pont már most.
Mint mondottam az MMO elsősorban a fiatalabb korosztálynak készülget. Hogy mi ezzel a gond? Csupán annyi, hogy a gyerkőcök már korán belecsöppennek az MMO-k világába és később majd jönnek a fizetős társaik. Így válnak szépen lassan MMO fanatikusokká, de akár függőkké is, ki tudja. A játék egyébként ahhoz képest, hogy böngésző alapú lesz, nagyon is szépen néz ki, mindenképpen első kategóriás alkotásról beszélhetünk. A játék megjelentetését tervezik XBox konzolokra is, ellenben erről biztosat és a megvalósítást sem tudtuk még meg. Akit érdekel nyomás bétázni, a teljes verzió majd ősszel lesz nyüstölhető.
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 4 hetecsum szippi vagyok aki ki akarná probálni a fusionfall gamet
annak páár info énis kb3napja kezdtem el de én mlár szinte ki ismertem a játéban mindent
játék:
http😕/www.fusionfall.com
1.beregizel
2.accot csinálsz
3.már gamelsz
valami help kell irhatok ide mondjuk én ugyis csak benéztem erre az oldalra bye😄
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 1 hetenem probaltam meg de biztos hogy nagyon jo lehet😉
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 napjaén má nanon régem játszottam vele de biztos végefeléjártam
😎😎😉jo game alig várom remélem nem lesz angol😕😕😄😄😎😎
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 2 hetejóó😎😎
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 2 hetemi a fasz rol beszéltek 😮 😮
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 2 hetemi jóóóó😎 😎
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 2 heteki vagy???????😮😉
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 2 hetemi lehet nagyon szuper játék haa 😮 jóóóóó
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 2 hetenek tek mi a nevetek mondjátok meg ok 🙂
marco
16 éve, 2 hónapja és 2 heteRegelj be, mutatkozz be, aztán kérdezgess ilyeneket!🙂
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 1 hetehányadik cn figurámál(nanónál) tartassz mert50-va. nekem 4 van.nyár óta játszom,amúgy mi a nevetek?
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 3 hetenekem 26 db figurám van😄
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 1 heteHi miért van hogy nem tok lvl up-olni pedig az fm mértékem nagyobb a kelleténél és a nano küldit se kaptam meg pls helpeljetek🙁
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 1 hetehi megint én küldtem a helpes üzit még azt tenném hozzá hogy level 4 vok
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 1 órájatuc adi malamit amivel tutok repülni a játék ban
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 1 heteÖhm..A béta ingyenes csak.. már bocs..Az eredeti játékot pénzért lehet megrendelni..bankszámlán..
marco
15 éve, 9 hónapja és 1 heteÉs ki mondta, hogy nem így van???😮
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 1 heteaki jatsza szoljon!mar a 26 levelen vagyok!😎
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 1 heteaz nano nm figura 😛 de mind1
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 1 heteohm bocs ha megszakitlak de csak 37 van 😉
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 1 hetecsak nm varod el amerikatol h amgyar CaronNetwotk PC online jatekot csinaljanak nked??😛 ako ott lennenek a comentek…pff.tanulj meg angolul haver es kesz 😄
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 6 napjaNem rossz játék ahhoz képest, hogy „telepíteni” sem kell. A mangás megjelenés tetszett benne 🙂
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 3 heteÉn 14-es vagyok.
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 6 napjaNanoknak hívják.
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 6 napjaalig várom hogy végre legyen magyar.
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 6 napjaBár így se rossz
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 6 napjaEgyébként én 20-as szintű vagyok.
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 3 napjajó
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 1 napjaMelyik hónapban?😛
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 4 hete🙁🙂😎😄😉király
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 2 hetejóó
vendeg
14 éve, 2 hete és 4 napjaLesz bel?le magyar?
Egyépként én 10es szint? vagyok,angollal játszok
vendeg
14 éve, 2 hete és 4 napjaBocs azt hittem hogy lehet olyan betuket irni
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 1 heteSziasztok!
Nagyon tetszik a játék, csak egy a gond:A unity Web player állandóan összeomlik!🙁
Ezért nem tudok túl sokat játszani vele, max. 15 perc🙁
Nektek nem omlik össze?
vendeg
12 éve, 1 hónapja és 1 hetefigyelj miert van az hogy amikor a gogle_ba beirom ,hogy fusion fall akkor nem adja be a jatekot?
vendeg
11 éve, 11 hónapja és 1 heteSajnos azért, mert törölték, és a helyére azt a szaros Fusion Fall Heroes-t tették be🙁