Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A SEGA és a Creative Assembly valós idejű stratégiája újra mutat magából egy pofás videót, mely játék PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra érkezik, valamikor a következő esztendőben. Ez lesz az első valódi, háromdimenziós RTS, hiszen a Stormrise-ban már nem csak egy síkon mozoghatunk egységeinkkel, hanem a magasság és a mélység is fontos szerepet játszik majd. A Total War alkotói egy remek poszt-apokaliptikus világot teremtettek, ahol két egymással háborúban álló frakció küzd a fennmaradásért.
Az Echelon-ok egy technikailag igencsak fejlett csapattal rendelkeznek, míg a Sai nevű gyülekezet egy technológiailag jócskán visszamaradott hadsereg, viszont nem kevésbé elszántak, ha a háború megnyeréséről van szó. Természetesen a single kampányon kívül egy erős multit is kap a Stormrise, hogy minden igénynek eleget tegyenek a brit illetőségű stúdió, kanadai divíziójánál dolgozó srácok.
Érkezett egy vadonatúj mozgókép a játékból, megéri néhány másodpercet áldozni rá, illetve 2 és fél percet, hogy pontosabb legyek. A videó elején feltünik egy szöveg, amely szerint a videó tartalma a játék engine-jének terméke, azzal renderelték a srácok, ami dícséretes, igazán kellemes az elénk táruló látványvilág. Vegyetek mintát magatoknak alant.
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 1 heteEz olyan Killzone és Comman and Conquer keverék, megbolondítva egy kis Resistancal.Nagyon ígéretes.🙂
futuretro
17 éve, 4 hónapja és 1 heteRemekül összefoglaltad, pontosan így van. 😎