Mindenki másnak azonban erősen ajánlott végigizgulnia a közzétett anyagokat, ugyanis ez az első eset, hogy apróságnak tűnő, de fontos dolgokat látunk mozgásban. Ilyen például a számítógépek feltörése, a zárt ajtók kinyitása vagy a pickpocket. Láthatjuk végre teljes pompájukban a harcokat is, amelyekkel továbbra sem vagyok kibékülve sajnos.

Az első mozgóképben egy kis városkában ügyködünk, beszélgetünk NPC-kkel, küldetésezünk. A másodikban a senkiföldjén kelünk át, itt a tűzerő kerül a középpontba. Éppen úgy, mint a harmadik felvonásban, ahol egy egykori áruházban akciózunk, és hekkelünk ajtót, gépet. A végső matéria pedig egy megerősített toronyházba való bejutásunkat, és a korábban elfogadott misszió végkifejletét ecseteli.