Mivel időzik Kojima mester, amikor éppen nem egy újabb best seller-t fabrikál lelkes csapatával? Néhanapján leül egy konzol masina elé és játszik egy egészségeset. A sort érdekes módon a Super Mario Bros. sorozat nyitja, ez tehát a fenomén elsődleges kedvence, konzolos fronton, de a folytatás sem kevésbé érdekes. A harmadik helyen az az 1982-es side scrolling shooter kapott helyet a mester szívében, amelyet a Namco produkált Xevious néven. Nem egy mai darab. A PlayStation 3-as Ridge Racer 7 elején is ezzel a klasszikussal időzhetünk a töltőképernyőn.

A negyedik helyen az Outer World (Amerikában Out Of This World címen vált ismertté) áll, a mester top 5-ös fogatában és, hogy egy pöttyet haza is beszéljen, ötödiknek a Metal Gear Solid első felvonását nevezte meg. Jól tette. Hideo Kojima legkedvesebb játékai tehát a következők, sorrendben…, vagy tetszőleges sorrendben? Ez konkrétan nem derült ki, számozva nem voltak az egyes alkotások, de feltételezhetően ez a helyes felállás, mert ebben az elrendezésben került nyilvánosságra a lista. A lényeg a lényeg, íme a legendás kvintett, Kojima-san-tól.

– Super Mario Bros. sorozat

– Portopia Renzoku Satsujin Jiken

– Xevious

– Outer World (Amerikában Out of this World)

– Metal Gear Solid