A Dark Chronicle hátat fordított az előzményeknek és egy merőben eltérő grafikai megvalósításhoz nyúlt, amelyet Cel Shading néven ismerhetünk. A gyönyörű rajzfilmes hatás és kellemes játékmenet csak tovább mélyítették a cím iránt táplált érzelmeket. A Dark Cloud egy valós idejű szerepjáték, amelyben komplett falucskákat kellett újáépítenünk, persze az alapanyag nem állt a rendelkezésünkre, hiszen a terep leradírozása után a titokzatos erők úgynevezett Atlákba zárták korábbi lakóit és építményeiket.
A dolgunk az volt, hogy a random felépítésű dungeon-ökben ráleljünk az Atlákra, kiszabadítsuk belőlük a lakóikat és a falu építő elemeit, majd újra felépítsük, figyelembe véve minden egyes lakó egyedi kívánságait. Remek kis RPG anyag volt, sokan várják az esetleges folytatást, immárom a Sony harmadik zászlóshajójára. Korábban már pengették a húrokat a harmadik epizódról, de semmi konkrétum, vagy kapaszkodó nem érkezett jó ideje. Ma viszont egy szaftos pletyka szól arról, hogy a játék fejlesztés alatt áll, kizárólag a hármas számú PléjStációra.
Az szóbeszéd egy olasz konzolos magazin a PSMania hasábjairól származik, melynek szerkesztői belsős informátorokra hivatkozva hozták le a hírt. Már a megjelenési dátumot is tudni vélik. Állításuk szerint 2009 márciusában érkezik a várva várt harmadik epizód, melyet a Kumo Engine segítségével keltenek életre. Igaz, vagy sem, mi tárt karokkal várjuk, mert egy ligh-os, kellemes RPG anyag. Ilyenre is van kereslet a sok hardcore őrület mellett. Én lecsapnék rá, ha megjelenne. Kezünket imára kulcsoljuk és hangosan kiabáljuk együtt, hogy: Érkezz, érkezz, érkezz! 🙂
trishtan
17 éve, 7 hónapja és 2 napjaA 2. rész nagyon jó volt, főleg a gyönyörű Cel Shader grafknak köszönhetően, bár a nehézség néha kissé el volt szállva…
dante576
17 éve, 7 hónapja és 2 napjaDe jó lenne egy 3.ik rész!!!Imádtam a másodikat annó nagyon el találtták de a nehézsége olykor-olykor tényleg eléggé el volt túlozva!!!Érkezz!!!!!😉
vendeg
17 éve, 2 hete és 5 napjarégebben volt meg mert akkor még volt ps-m
most újra kaptam de nem tudom megszerezni az első részét
TUD VALAKI SEGÍTENI MEGSZEREZNI AZ ELSŐ ,MÁSOGIK RÉSZÉT?😮
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 2 hetenem tudjátok hogy vane pc-re mer nekem meg van ps2-őre demo versi-os és csak a hetedik pályáig jutottam és idegesit pls mond hogy van
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 3 heteNekem is kéne ps2-re az első része,de nemtaláltam sehol…
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 3 hetesziasztok segítség kellene már évek óta szeretnék játszani a dark clouddal viszont sehonnan nem tudom leölteni pc-re ps2-őm nincsen csak egy gépem, ha tudnátok segíteni azt megköszönném:
[email protected]
23 vagyok igazából hehehe köszönöm 🙂😄
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 3 heteŐszintén én a játék 1.részét megrendeltem Amerikából elég olcsón,azonban csak ki csippeltett PS-en indul el..viszont a 2.rész még nekem sincs meg,de aligha jobb szerintem az 1.-nél,az 1.nek szerintem jobb a grafikája,maga a hangulat,játékmenet,és a történet is nekem jobban bejön,a kedvenc játékom már 2 éve..
és a 2 miről szól ?? teljesen eltér az 1.-től ??