Az előző hírekkel ellentétben a BioShock nem szeptemberben debütál a fekete szörnyetegen, hanem egy hónappal később, tehát október a várható és immáron hivatalos megjelenési dátum. Igaz, dátumról majd csak akkor beszélhetünk, amikor napra pontosan leközlik, ám ez mostanáig nem történt meg. A BioShock az év játéka címet érdemelte ki 2007-ben, ezért a PlayStation 3-as tábor leszegett fejjel vette tudomásul, hogy ebből a mókából kénytelenek kimaradni.
Nem így lett, Fortuna rájuk mosolygott és kapnak egy, az ígéretek szerint kiváló átiratot, és ahogy az ilyenkor szokás, nem csak az esetleges hibákat orvosolják, hanem tonnányi extra tartalommal is alaposan kitömik, melyről konkrétumok sajnos nem érkeztek, így azt nem tudjuk, hogy miben merülnek ki a bónusz adalékok, de biztosan nem fogunk benne csalódni. A folytatás már javában készülődik Xbox 360 és PC platformokra, a Sony konzolja egyelőre nincs terítéken de amondó volnék, hogy örüljünk annak, amink van, illetve lesz.