Habár ebben a számban azért gyaníthatóan vastagon benne van az ünnepi időszak magasabb forgalma, a visszaesés túl drasztikus ahhoz, hogy ezt mindössze ezzel lehessen magyarázni.
Az okok között említhető például, hogy az utóbbi néhány hónapban kevesebb innovatív újdonság jelent meg a mobiltelefonok piacán, mint a korábbi időszakban. A másik indok pedig az lehet, hogy a szolgáltatók igyekeznek minél hosszabb lejáratú kontraktust kötni ügyfeleikkel, így értelemszerűen kevesebbszer kerül sor cserére, mint korábban.
Ami a gyártók szerinti piaci részesedést illeti továbbra is a Nokia vezet közel 40 százalékos piaci részesedésével a globális statisztikákon, második helyen a Samsung áll, még a Motorola immár lecsúszott a dobogóról, és csak az ötödik helyet birtokolja az LG, illetve a Sony Ericsson mögött.
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 1 heteKi tudja, hogy hol lehet nagyon sok rossz-nem működő vagy épp működő telefont ingyen?????
Bogi
anzi
17 éve, 1 hónapja és 1 heteÉN NEM CSODÁLKOZOK RAJTA. Bár holjársz akárhonnan lehet szerezni kéz alól stb.
anzi
17 éve, 1 hónapja és 1 heteEz jó kérdés rossz telót szerintem bárhol de müködőt ingyen ha csak meg nem szán valaki. Kérdezgettem már én is hogy hol tudok(nem tudom hogy mi célbol kell neked.)még nem jártam szerencsével. ha sikerül infót szerezni akkor szólj szóljatok. köszi!!!!!!!!!
nemabob
17 éve, 5 napja és 18 perceazért csökken a kereslet a mobilok iránt mert amelyik tud is valamit az egy kicsit drága és lehet hogy függetlenül nem is kaphato ez az oka🙁
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 4 heteNem nagy veszteség, több veszélyt hordoz magában mint hasznot! Elsilányulnak a személyes kapcsolatok,akkor csörren meg amikor a legkevésbé akarom (zavar), kénytelen vagyok végighallgatni vadidegenek bájcsevelyét…Még nem alakult ki a mob.tel. -kultura, használják tanóra alatt, orvosi vizsgálat alatt, zsúfolt buszon, ebédelés közben, egyszóval korlátlanul, mindenki, mundenhol.Meggyőződésem, hogy hosszútávon az egészségre is káros, viszont jól illik felpörgetett, stresszes világunkba!!!😕