Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Noha többen már a vészharangokat kongatják a SEGA esetében, vagy úgy vélik a valaha szebb napokat látott kiadó soha nem lesz képes visszakapaszkodni egykori sikereinek magasságába, a kiadó azért igyekszik rácáfolni ezekre a hangokra, és több ígéretes projektet is tartogat a tarsolyában a jövőre nézve. Ezek egyike lehet az a nagy hallgatás közepette fejlesztgetett játékszoftver, melyet egyenlőre sűrű homály fed, annyi azonban immár bizonyos, hogy az UT 3 grafikus motorját használja majd.
A SEGA ugyanis a mai nap bejelentette, hogy meghosszabbítja együttműködését az Unreal licensz birtokosával, az Epic Games-el, és a jövőben is igénybe kívánják venni a népszerű multiplayer FPS grafikus engine-jét.
Szó se róla, a mindenkori Unreal motor igen kelendő portékának bizonyul, és a jelek szerint a SEGA is méltónak találja arra, hogy következő nagyreményű játékát ezzel vértezze fel. A készülő projektről gyakorlatilag semmit sem lehet ez eddig tudni azon túl, hogy a fejlesztések valamely észak-amerikai csapat műhelyében folynak, valamint igazi multiplatform mókával lesz dolgunk, a SEGA pedig láthatóan sokat remél ettől a projekttől.
ryosan
17 éve, 7 hónapja és 3 heteAz sem érdekel ha belepusztul a cég,csak készítsék már el végre a Shenmue3-at!
futuretro
17 éve, 7 hónapja és 3 heteA számból vetted ki a szót! 🙂 Az a baj, hogy valóban a halálát okozhatná egy Shenmue 3, mert nem lenne jól fogyó portéka. Mi, műértők élünk-halunk érte, de a casual réteg tudomást sem hajlandó venni róla. 🙁