A KOEI két másik nagy best seller brand-je, a Samurai és a Dynaty Warriors vagonnyi ismert arcot kölcsönöz a Warriors Orochi számára plusz rajtuk kívül számos új karakter is érkezik szolgálattételre japán és kína történelemi múltjából. A második epizód ott veszi fel a történeti szálat, ahol az első rész letette. A Story módban találkozhatunk Wu, Wei, Shu és a Samurai Warriors királyságaival, mely mellett egy Dream módozat is helyet kap majd, ahol egy teljesen más történettel ismerkedhetnek meg a játékosok.
Újdonság lesz még a kétjátékos Versus módozat is, ahol 4 féleképpen eshetünk egymásnak, ebből az egyik a Tag Team Match lesz. Az elődből megismert Team Battle is visszatér, melyben lehetőségünk lesz a csata hevében leamortizálódott embereinket pihenőre küldeni, regenerálódás céljából, akik a Life Meter és a Musou Gages feltöltődésével újból bevethetők lesznek. A játék stílusát tekintve egy eszement hack\’n\’slash, amelyben akár több ezer ember elhullása is könnyedén elképzelhető. Aki találkozott már korábban Samurai, és/vagy Dynasty Warriors játékkal, az jól tudja mire számíthat. A bőrkeményedés minimum, de egy ínhüvely gyulladásra is remek a kilátás.
A Warriors Orochi 2 tehát érkezik, valamikor idén szeptemberben, PlayStation 2-n és Xbox 360-on. Csak hardcore arcoknak javallott, nem lesz egy sétagalopp.
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 2 hetevégre nem lehetne hamarobb
de he nem az se baj legalább jön
😄
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 2 heteAz 1-részt végig vittem reszkess 2-rész mert téged sem kíméllek😄😎
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 2 heteEz nem igaz..a Warriors Orochi 2 MÁR megjelent csak japánul…az angol verzió jön szeptember 28-án!!!
Karolina😄
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 2 heteja megjelent és a You-tube-n nagyon király videók vannak róla🙂
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 2 hetenekem meglett tök jóóóóóóóóóóóóóóóó😄😎🙂😄😄😄😎😎:
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 3 hetesztem nagyon jó ez a játék nekem nagyon bejön😎😄😉
vendeg
15 éve, 12 hónapja és 4 napjapc re mértnem csinálják