Ezt még csak latolgatni tudjuk, sajnos jelenleg nem tudni, hogy milyen újdonságokkal fognak előrukkolni, szolgálni számunkra, de bízunk benne, hogy megéri aktívan kagylózni az ott elhangzó dolgokat. A szóvivő azt is elmondta, hogy David Reeves szintén feltűnik majd a PlayStation Day-en, melyet május 6.-án este, London-ban bonyolítanak a szervezők.
Részünkről tehát valami nagyobb durranásra számítunk, reméljük, hogy nem fogunk csalódni, mert hát lássuk be, sok puzzle darabka kell még, hogy a helyére kerüljön, számtalan, máig tisztázatlan, homályos részlet vár kiigazításra. Mi mindenképp figyelni fogjuk az ott elhangzó dolgokat, amiről beszámolunk majd Nektek, bízunk benne, hogy lesz is miről. Nincs már egy egész hét hátra, a visszaszámlálás elkezdődött. Maradjatok velünk.