Na jó, azért ne legyünk ennyire drámaiak, hiszen nem egy most debütáló zsákbamacskáról van szó, ismerjük az anyagot, illetve előzményét, és tudjuk jól, hogy hatalmas bombaként fog robbanni, mindent beterítve maga körül. Ha van olyan cím, aminek nem kell nagyobb hype a siker eléréséhez, akkor az a Gears Of War, bár a jó bornak is kell a cégér, szól a mondás, ez esetben nem feltétlenül érvényesül. Viszik majd ezt is mint a cukrot.

Szóval tessék szépen türelmesnek lenni és kivárni a végső verzió megjelenését, jobb tanáccsal nem tudunk szolgálni. Korrekt kifogást nem nagyon adott a hölgyemény. Beszélt ugyan két éves ciklusokról, meg, hogy mindig a legjobb tudásukat hozzák minden produktumuk esetében, de erre a ködösítésre gondolom senki sem vevő már. Nem lesz tehát ingyenesen tölthető demó verzió a LIVE-on, ne is várjatok rá tovább. Majd átvészeljük ezt is valahogy.