Az alábbi kimutatás azért meglehetősen beszédes. Habár egyértelmű növekedésről beszélhetünk a videójátékok piacán, s ez a konzolokra hatványozottan igaz, ugyanakkor meglepő, hogy ezt a legmagasabb besorolású játékok egymaguk érik el úgy, hogy a többi kategóriában a visszaesés tapasztalható. Az egyes oszlopok az egy-egy konzoljátékra átlagolt bevételt jelölik kategóriák szerint az elmúlt két évet tekintve. Lényeg a lényeg: Nézzétek meg az utolsó piros oszlopot, aztán meg a többit! A következtetéseket pedig mindenki vonja le saját maga!
Szörnyű a felismerés, de e szerint eltűnetek a gyerekek a konzolok elől, és ha a tendencia így folytatódik, lassan már csak felnőtt korúak játszanak majd. Ugye? Vagy ennyire azért mégse legyünk naívak? A kutya valószínűleg ott van elásva, hogy egyre inkább bekeményítenek az illetékesek a besorolást illetően.
danyek
18 éve, 4 hónapja és 1 napjasztem kéne mellé rakni egy olyan táblázatot, ami azt mutatja, hogy melyik korosztály játszik az adott besorolású játékokkal. az megmutatná hogy inkább a gyerekek játszanak az M besorolású gamékkal, mint felnött gamer társaik.
dante576
18 éve, 4 hónapja és 1 napjaLehet igaza van Danyek-nak és még én is kiváncsi lennék arra a listára🙂Az tény,hogy eléggé durva a táblázat alakulásának rátája tavalyhoz képest😖
danyek
18 éve, 4 hónapja és 1 napjamondjuk ez a változás nemigazán a vásárlóknak tudható be. inkább a fejlesztöknek. egyre kevesebb olyan játékot látok, ami nem M (vagy 18+) besorolást kap. mondjuk ez még nem azt jelenti, hogy olyan is a game, csak lehet hogy itt-ott elöfordul drog/alkohol használata, káromkodás vagy eröszak.
vendeg
17 éve, 2 hete és 5 napja😕hol itt a játék
vendeg
17 éve, 2 hete és 4 napjase hol itt nincs játék nem látod😛
vendeg
17 éve, 2 hete és 3 napjajah itt mér nincs játék????😕
vendeg
17 éve, 2 hete és 2 napjahol a játék?????????????????????????
vendeg
17 éve, 4 napja és 16 órájanemtudom
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 2 napjaés a játék hol van??? 😕
marco
16 éve, 10 hónapja és 2 napjaMelyik, te roppant egyszerű?
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 3 hetea csajok hol van😕😕
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 hetenem tudok
😎
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 2 hetesztem ez jó lenne ez a játék de nem tudom hol van a játék😎
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 2 heteés a játék hol van😕🙂😉