Elemzők szerint akár 34 dollárra is felemlkedhet a részvényenként felajánlott összeg a korábbi 31-ről, azaz elképzelhető, hogy az újab vételi ajánlat ennek megfelelően 49 milliárd dollárról szól majd a korábban felajánlott 44.6 helyett. Ezzel szemben a teganpi értéknap végén mindössze 27.6 dolláron álltak a Yahoo részvényei.

Az ajánlat tehát méltányosnak mondható, lehet talán pontosan ezért is várt ki a Yahoo, avagy éppen más alternatívát próbálnak keresni a cég jövőjét illetően. A Wall Street Journal értesülései azonban másról szólnak: Két héten belül a Yahoo rábólinthat az üzletre. Legalábbis a cikk szerzője szerint egyszerűen nincs más lehetősége a cégnek, mint igent mondania a Microsoft következő, vélhetően utolsó ajánlatára.