Az új divízió első embere kifejtette néhány mondtaban elképzeléseit, az általa irányott Blueprint céljait, hitvallásukat. Mint elmondta, a cégen belül eddig megszokott filozófiától eltérően nem a nagyobb projektekre koncentrálnak majd, hanem megpróbálnak egy kisebb csapattal, egy megújult szemlélettel a cég palettájáról eddig hiányzó, szűkebb rétegeknek szóló produktumokkal előállni, valamint könnyen elérhető olcsóbb játékokat fejleszteni.