Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Akár egy romantikus film, vagy egy thriller elnevezése is lehetne e fenti cím, gondolhatnánk, hisz Vegas annyi rendezőt és írót megihletett már. Nekem személy szerint rögtön a Félelem és rettegés Las Vegas-ban ugrik be, amely a két pszichedelikus utazó igaztörténetét hivatott bemutatni, ráadásul az egyik figura, Gonzo stílusteremtő az újságírás műfajában, neve mára egy külön stílust jelent ebben a műfajban. Gonzoékhoz hasonló élményekben lehetett része azon szálloda üzemeltetőinek, melynek kivetítőjén megjelent a félt és rettegett kék halál.
Bárki, aki barátságba került a Microsoft Windows valamely verziójával, annak ismerős lehet az eset. A jelenséggel kapcsolatosan érdekes képek bukkantak most elő a világhálón. A Windows sajátosságának ennyire látványos demonstrálására mindeddig talán nem is akadt példa, ráadásul kb. fél tucat kép kering a neten ugyanarról a kijelzőről. A képeken úgy látszik mintha reggelre észbe kaptak volna az illetékesek, és mintha újraindították volna a rendszert.
A képminőség nem a legjobb, de arra azért megfelelő, hogy bemutassa a lencsevégre kapott jelenséget
marco
17 éve, 11 hónapja és 1 heteNo comment.😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 1 heteHATALMAS!!!😄 Valamikor keringtek olyan fotók is, amin ilyen repülőgépmonitorok meg kioskok is be voltak halva.
csabo
17 éve, 11 hónapja és 1 hetemeg pénzautomaták😄
dante576
17 éve, 11 hónapja és 1 heteMarco ezért használsz LINUX-ot mi?Ez eléggé szégyen főleg ekkora kijelzőn a windows számára!!!😄😄😄😄😄😄😄
marco
17 éve, 11 hónapja és 1 heteNem csak ezért. Hanem:
1. maga az elv,
2. szeretem tudni, mit csinál a gépem,
3. szeretem én irányítani, mit csinál a gépem,
4. szeretem, ha az oprendszer gyors,
5. szeretem, ha az oprendszer az erőforrások kizárólag töredékével gazdálkodik,
6. utálom a vírusokat, spyware-eket,
7. szeretem, ha valami, amivel egész nap dolgozom, mutatós, kézreáll, és nem fapados.
A fentieknek mind ellentmond a winfos. Pontosabban a Vista már nem. Az sok tekintetben már megfelel az operációs rendszer fogalmának.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 2 heteAz de durva xD Mostanság pár hipermarketben is találkozni ilyennel 😄
lolz
12 éve, 2 hónapja és 7 órájaEz de jó így vissza nézni.xD
kokasbalazs
12 éve, 2 hónapja és 7 órájaelég kemény 😄 😄 😄