Az nyilván nem valószínű, hogy valaki csak azért vesz egy több száz dolláros készüléket, hogy aztán regisztráció nélkül otthon levélnehezéknek vagy ajtókitámasztónak használja. Így ha a számolásnál senki sem tévedett, nagy a valószínűsége annak, hogy mintegy 1,3 millió iPhone-t kikódoltak, és az exkluzív szerződött mobilszolgáltatóé helyett más hálózaton használják őket. Ez pedig azt jelenti, hogy a felhasználók jó részének nem tetszik az az Apple által szorgalmazott üzleti modell, amely miatt az iPhone egy adott piacon csak egy szolgáltató előfizetésével, illetve hűségszerződéssel együtt kapható és használható.
Egyelőre úgy tűnik, hogy beigazolódtak azok a jóslatok, amelyek szerint az európai piac keményebb lesz az iPhone számára, mint a sikereket hozó amerikai. A vártnál kisebb európai kereslet miatt az Apple nemrég az eredetileg tervezett 2 millióról 1,1-1,2 millióra módosította második negyedévi előrejelzését. Ugyanakkor egyelőre továbbra is szeretnék idén júniusig, a készülék amerikai premierjének évfordulójáig elérni a 10 milliós eladási számot.
dante576
17 éve, 11 hónapja és 3 heteHát szerintem nem valami jó üzletpolitika az Apple részéről,hogy ennyire megkötik a leendő vásárlóik kezét!Meg is értem hogy sokan kikódoltatták a készüléket!