Ha egy bejegyzéshez e-mail címeket is rendelünk, akkor a címzetteknek meghívókat küldhetünk, amelyeket ismerőseink ? függetlenül attól, hogy használják-e a Google Naptárt ? megnézhetnek és válaszolhatnak rájuk. Így könnyedén megoszthatjuk időrendünket barátainkkal, családunkkal, valamint számunkra is elérhetővé válhat az ő időbeosztásuk.
Nem kell aggódnunk amiatt, hogy megfeledkezünk egy fontos találkozóról, ha a Naptárt használjuk, hiszen minden eseményről SMS-ben és e-mailben is kérhetünk előzetes értesítést ? percekkel, órákkal, napokkal vagy akár egy héttel korábbra is.
A Naptár egy másik hasznos tulajdonsága a nyíltsága. Számos más naptáralkalmazással képes együttműködni, így könnyen szerkeszthetők a bejegyzések. Az ünnepi naptárak használatával pedig mindenki számára láthatók az aktuális névnapok, illetve nemzeti ünnepek és ünnepnapok.
A ?Magyar névnapok? és a ?Magyar ünnepnapok? naptárak a Naptárak kezelése menüpontban a Naptár felvétele, majd a Tallózás a naptárakban lehetőségek kiválasztásával érhetők el.
?A Naptár egy nagyszerű alkalmazás, ami hasznos segítséget nyújt életünk megszervezéséhez? – mondta Peresztegi Zoltán, a Google magyarországi képviselője. ?Jól illeszkedik azon törekvésünkbe, hogy gyors és egyszerű alkalmazásainkkal könnyebbé tegyük felhasználóink életét. Ezért is tölt el nagy örömmel hazai megjelenése.?
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 2 heteDe jo hogy Magyarul is van 😄 Megyek meg is nezem milyen 🙂