Az elmúlt évről globális forgalmi adatok még nem láttak napvilágot, de az amerikai értékesítések alapján biztosra vehető, hogy ezt az értéket bőven túllépte a piac már 2007-ben. A konzoljátékok sikere mögött több tényező is található. A ténylegesen megfogható elemek között van az új játékgépek megjelenése, mint a Sony Playstation3, vagy a kicsivel régebbiek felfutása, mint a Microsoft Xbox 360, valamint számos új játék megjelenése is. Ez utóbbiak jól mutatják a konzolpiac felértékelődését, míg néhány éve csak remélni lehetett egy PC-s játék megjelenését videojátékon, ma már fordított a helyzet.

A legújabb játékok rendkívül rosszul szerepeltek a PC-szektorban, míg ugyanazon fejlesztések dollármilliókat hoztak a konzolok piacán. Az egyik legnagyobb dobás azonban 2007-ben a relatíve olcsó Nintendo Wii megjelenése volt, mely a két nagy párharca közben nevető harmadikként olcsóbb hardverével, de nagyszerű játékélményt nyújtó szoftvereivel besöpörte a piac egy jó részét. A tavalyi amerikai 17,9 milliárd dolláros éves forgalom mögött azonban technológiai változások is megjelentek, mind hardver részről, mint a nagyfelbontású DVD egységek megjelenése a gépeken, mind szoftver részről, mint az online többjátékos üzemmódok nagyobb mértékű támogatottsága.