Ez részben a kedvező adatokon is meglátszik, ha figyelembe vesszük, hogy a tavalyi adat 26 százalékkal volt jobb az egy évvel korábbi, 2005-ös mutatóknál. Érdekes pontja az elemzésnek, hogy a comScore szakértői szerint az időjárás milyen komoly hatással van az online kereskedelemre. A 19 százalékos dicséretes, de összehasonlításban már nem olyan kiemelkedő javulás többek között azért lehetett ilyen visszafogott, mert az USA nagy részén meglehetősen enyhe volt az időjárás novemberben, így sokan inkább a bevásárlóközpontokba mentek, és személyesen intézték a vásárlást.

A hidegebb időszakokban jellemzően többen választják a házhozszállítás kényelmét kínáló internetes bevásárlást. Ezzel együtt, a most november 22-re eső Hálaadás ünnepén 21 százalékkal volt nagyobb a forgalom mint 2006-ban, ami bíztató eredmény, különösen az amerikai kölcsönpiac bedőlésének fényében.