A szoftverkörnyezet átültetése így nagyon fontos a Microsoft számára, olyannyira, hogy más projektektől vontak el erre a célra 40 fejlesztőt. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy az XO-nak egészen egyszerűen nincsen merevlemeze, és mindössze 1 GB memóriával rendelkezik. Ebből világosan látszik, hogy nem Windows-ra készült, hiszen az XP csak betöltődése során több mint 512 MB memóriát foglal le. A Microsoftot ugyanakkor nem éri váratlanul a minimalizált változatok kérdése, már korábban megkezdték egy olyan verzió kifejlesztését, mely egyetlen 2 GB-os SD kártyával működőképes. A fejlesztések gőzerővel folynak, miután mintegy egy éve megkapták az első XO-t. Gondot jelent, hogy a gép hardvere egyedi, közel 10 teljesen új meghajtó-szoftvert kell megírni a gép sajátos e-papír kijelzőjéhez, és egyéb részegységeihez.