Az ügy azért fontos, mert az allofmp3 működése olyannyira felbőszítette a nemzetközi kereskedelmi szervezeteket, hogy a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) a tavalyi tárgyalásokon az oldal bezárásától tette függővé Oroszország tagként történő felvételét. A bezárásra júliusban sor is került, ám helyette rögtön megjelent utódja, a szintén a MediaServices által működtetett mp3sparks.com, ahová a teljes felhasználói profilok is automatikusan átmentődtek. Miután a MediaServices-t számos nagy nemzetközi lemezkiadó, illetve nevükben nemzetközi szövetségük, az IFPI is beperelte, az orosz hatóságok eddig példátlan módon bíróság elé állították a cég igazgatóját. A felmentő ítélet után a felperes IFPI képviselői csalódottságukat fejezték ki, és egyben közölték, hogy fellebbezni fognak.