A tervek szerint a japán monstrumot előreláthatólag négy év múlva, azaz valamikor 2011 tavaszán helyeznék üzembe, a fejlesztési munkálatok pedig hozzávetőlegesen egymilliárd dollárt fognak felemészteni. A Riken intézet közleménye szerint a szuperkomputert nanotechnológiai és különböző más biológiai kutatásoknál fogják majd bevetni.
2004-ig még a NEC földszimulátora volt az első helyen, azonban ekkor a Blue Gene letaszította a trónról a Japánban üzemelő rendszert.