A megállapodás értelmében ugyanakkor a megfigyelt személyek nem tarthatnak igényt további kártérítésre polgári peres úton. Az összegből egyébként 1 millió dollárt az eljárási és nyomozati költségekre, 13,5 milliót pedig magára a kártalanításra fordítanak majd.

A Hewlett-Packard szóvivője útján közölte, hogy egy ötéves programot indítanak el a cégnél az etikai normák fejlesztésére, amelynek végrehajtására új vezetőket is kineveznek majd. Az ügy érdekessége, hogy Patricia Dunn, a HP volt elnöke szeptember végi távozásakor közleményben jelentette ki, hogy a személyiségi jogokat sértő kiszivárogtatási vizsgálatért nem ő felelt a cégnél, hanem többek között éppen utódja, a vezérigazgató és januárig egyben ügyvivő elnök Mark Hurd.