Az In-Stat jelentéséből kiderül még, hogy a konzol-háború vesztese a Nintendo szintén az idei évben megjelenő Revolution készüléke lesz, vagyis a becslések szerint 2010-ben 21%-os piaci részesedéssel fog bírni a japán cég.

A továbbiakban a szakemberek kitértek még arra, hogy minden bizonnyal a kereslet is megnő az elkövetkezendő években az új generációs játékgépek iránt, azaz jóval több fog elkelni az új masinákból, mint elődeikből. A hordozható konzolok értékesítési statisztikáit illetően azonban csak találgatni lehet, ugyanis egy tegnapi hír alapján (http://hirek.prim.hu/cikk/51769/) könnyen elképzelhető, hogy a Microsoft is kifejleszti saját, a PSP-vel illetve DS-el konkuráló termékét.