Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Reuters értesülése szerint az STMicroelectronics olyan eldobható laboratóriumi mikrocsipet tervez forgalomba hozni, amelynek segítségével egy órán belül diagnosztizálható az emberi madárinfluenza-megbetegedés. Az európai csipgyártó a szingapúri Veredus Laboratories Pte Ltd nevű, orvosdiagnosztikai eszközöket gyártó céggel együttműködve forgalmazná az olcsó és praktikus lapkát. Az STMicro közleménye szerint a csip áttörést jelent majd a fertőzött személyek gyors kiszűrésében, ami egyúttal a betegek gyógyítását is hatékonyabbá teheti.
A madárinfluenza vírus emberre is veszélyes H5N1 verziója eddig 2003 óta körülbelül 80 embert ölt meg, legalábbis ennyi a biztosan dokumentált esetek száma. A kitüntetett sajtófigyelem ellenére ugyanakkor eddig kizárólag közvetlen érintkezés útján, madarakról emberekre történő fertőzéseket regisztráltak, ami azt jelenti, hogy a vírustörzs jelenlegi állapotában nem képes emberről emberre terjedni, és ezzel az 1918-19-es spanyolnáthához hasonló méretű járványt okozni.
Az STMicro megoldására épülő Veredus műszer egyetlen teszt alapján meg tudja állapítani, hogy a páciens a H5N1 vírussal fertőződött, vagy sem. A jelenlegi eljárások során több egymást követő tesztelésre van szükség a pontos diagnózishoz.
nova13
12 éve, 5 hónapja és 1 heteDe gyorsan halad a tudomány😮