A szerverprotokollok megosztásának ügye ugyanakkor függőben maradt, mivel a Microsoft csak abban az esetben bocsátaná ezeket más szoftvercégek rendelkezésére, ha azok nem tennék nyilvánosan hozzáférhetővé a kódokat. A nyílt forráskódú szerverszoftvereket fejlesztő társaságok viszont elfogadhatatlannak tartják ezt a feltételt, így a kérdésben bíróságnak kell döntenie, amiben a szoftveróriás és az EB hallgatólagosan már meg is egyezett.
A Microsoft szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az általuk most benyújtott kereset az Európai Bizottsággal júniusban létrejött megegyezés egyenes következménye. Elmondta még, hogy minél hamarabb döntést várnak az ügyben, mivel ez kihatással lesz a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó jogok sorsára az egész világon.
Kapcsolódó linkek:
Microsoft Corporation