A két Google-alapító tavaly még csak 4 milliárd dollárt tudhatott magáénak, azóta azonban részvényeik értéke elérte a 11 milliárdot, ami hozzásegítette őket ahhoz, hogy bekerüljenek a top 20-ba. A magazin szerint a két fiatalember vagyona gyorsabban gyarapodik, mint Bill Gates-é és így még az sem elképzelhetetlen, hogy idővel ők ketten osztozzanak majd az „aranyérmen”.
A Microsoft és Google-alapítókon kívül azonban számos jeles személyisége megtalálható az IT-világnak a legtehetősebbek listáján; Paul Allen, Microsoft társalapító a harmadik helyet tudhatja magáénak, őt követi Michael Dell, a Dell számítógépgyártó vezetője és az ötödik hely jutott Larry Ellisonnak, az Oracle elnökének. A Microsoft vezérigazgatója, Steve Ballmer a 11-ik, az eBay társalapító Pierre M. Omidyar a18-ik, az Amazon-alapító Jeff Bezos a 42-ik, az Intel-alapító Gordon E. Moore a 44-ik, az Apple-elnök-vezérigazgató pedig a 67-ik leggazdagabb ember a Földön a Forbes magazin statisztikája alapján.
Kapcsolódó linkek:
Forbes 400-as lista
hunter
18 éve, 3 hónapja és 1 heteJó neki csak el ne kapja a linux pingvin😄
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 hetebárcsak anniy lém lenne😮
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 3 hetenekem most hirtelen 15ezer is jó lenne🙁
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 4 napja😎igazán vendégül láthatna
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 4 napja1 gyufaskatuja 1db óra s egy tenyérnyi föld 2009 10.14.
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 2 napjaRohadt életben, kihúzhatna engem a mély gödörből, közösen kérjünk egy keveset, nekem pár milla de csak kizárólag forintban fogadom el .oh…..mennyek milyen karácsonyom lenne?? de sajna felébredtem így lehet a házat viszik a fejemről el, így lehet csak az utcára fogok kerülni.De pár pillanatig boldog voltam talán rám talál a szerencse. szép napot boldog karácsonyt mindenkinek ÉS A ŐSZINTÉN SOK SZÉP NAPOT KÍVÁNOK A FULL MILLÁSOKNAK IS, DE NEKIK BIZTOS BOLDOGABB KARÁCSONYUK-ÚJ ÉVÜK LESZ, MINT NEKEM.
raiden
16 éve, 1 hónapja és 2 napjaCsak nyugodtan,én is itt szoktam sírni(ahol senki se lát),
én se vagyok sokkal előrébb mint te,de amíg van internet addig nem esek pánikba..🙂
shade
14 éve, 1 hónapja és 3 napjaFuuuu, kitalálok én is valami újat amit mindenki használ és én is az leszek…xD