Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az IBM bejelentette, hogy idén december 23-a után nem forgalmazza tovább OS/2 operációs rendszerét, 2006. december 31. után pedig a szabályos terméktámogatást is megszünteti. A szoftver speciális egyedi szerződés keretében továbbra is elérhető lesz, ennek feltételeit azonban egyelőre nem részletezték. Steve Eisenstadt, az IBM szóvivője elmondta, hogy lépésükkel csak azt teszik hivatalossá, ami egy jó ideje már amúgy is realitás.
A cég ugyanis kilenc éve nem adott ki új verziót a rendszerből, jelenleg pedig kevesebb, mint 80 olyan ügyfelük van, amely 10-nél több példányban futtatja azt. Az IBM a Linuxra való áttérést tanácsolja az OS/2-felhasználóknak.
Az IBM OS/2 operációs rendszere 1987-es megjelenésekor az első 32-bites, Intel-alapú, egyszerre több feladat végrehajtását támogató rendszer volt, amelynél azonban nem sikerült kihasználni az akkori Windowsszal szemben élvezett esetleges technológiai előnyöket, mivel túl kevés volt az OS/2-n futtatható sikeres szoftveralkalmazás. A szoftver jövőjével kapcsolatban három éve folyik a vita és tervezés az IBM-en belül, ám a számok fényében a mostani döntés aligha lett volna elkerülhető.
Kapcsolódó linkek:
IBM Corporation