Mikor beültem a moziba, nem vártam mást egy hagyományos, mondhatnám tipikus romantikus történetnél, de azaz igazság, hogy sokkal többet kaptam. Egy olyan filmet, mely az embert egy pillanatra lefékezi, s olyan dolgokon kezd el töprengeni, melyekre normális esetben eme felgyorsult világban soha időt nem szakítana.

Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim, ez a film nem egy olcsó, túlcsicsázott, elcsépelt sablonalkotás.

John Clarck [Richard Gere], sikeres ügyvéd, mindene megvan, csodálatos felesége és két gyermeke mindennap hazavárja. S ebben az életben úgy érzi, hogy semmiképp nem kaphatna többet. S valóban boldogság kíséri minden lépését, mígnem…magának is nehezen bevallva, rájön…többet akar. Új barátokat, új élethelyzeteket, egyszóval mást, eddig ki nem próbált, hétköznapjaitól szögesen eltérő izgalmas napokat. Erre a szerinte „bűnös”, dologra, egy tánciskola ablakából kitekintő nő döbbenti rá. Annak a nőnek a pillantása [Jennifer Lopez] testesíti meg az újat, az ismeretlent a számára. John élete ezután gyökerestül megváltozik, beiratkozik Miss Mitzi tánciskolájába (amiről nem szól feleségének), kivirágzik, ahogy közelebb kerül Paulinához, aki a lelkében elindította a lavinát, s történetesen tánctanárnő. Ám a gondolat ott kísért mindenhol: rosszat cselekszik, hiszen többre vágyik mint amit feleségétől, gyermekeitől, és az élettől eddig kapott.

A történet azért rendkívüli, mert a férfi a valóságban sosem csalja meg a feleségét, de mégis végig érezzük a tépelődést a régi, valamint az új John között. Egy olyan érzést nagyit fel a film, mely talán mindannyiunkban benne van. Az újdonság varázsától való bódultság, amiért sokszor képesek vagyunk egy olyan dolgot feladni, melyet később százszor megbánunk. Természetesen John „új” élete nem marad titokban felesége számára, aki egy harmadik megjelenésére gyanakszik. Magándetektívet fogad fel, hogy kémkedjen a férje után. Kiderül, hogy nem csalja másik nővel; ám a férje, iránta tanúsított bizalmatlansága elszomorítja. S a tüske, hogy vajon miért kell egy jelentéktelen táncórát hétről-hétre eltitkolni, benne marad.

A szalontánc művészetének elsajátítása mellett John és Paulina is közelebb kerülnek egymáshoz. Idegenből-barátok, majd egy meghatározhatatlan, szerelemtől kevesebb, barátságnál többnek nevezhető kötődés alakul ki közöttük, mely egy férfi, és női lélekre is nagymértékben ható erotikus táncban csúcsosodik ki. De ennyi, kapcsolatukban ezt tekinthetjük végszónak is. A film a végén azért happy end-del végződik, hiszen John rájön, hogy a boldogságot már nem kell keresnie, mert az igazi boldogságot nem megszerezni, hanem megtartani nehéz. Viszont a film nyitva hagyja azt a kérdést, hogy miért is tekingetünk, mi egyszerű emberek, egy tökéletes élet mellett is a csábító ismeretlen irányába, és az egyáltalán miért csábító…

A film az 1996-ban nagy sikert aratott Shall we dance? (Hölgyválasz) felújított, szupersztárokkal dúsított eladhatóbb kiadása. A film hála Masayuki Suo közreműködésének (aki már az első verziót is írta), több lett mint egy szimpla utánzat. A történet ugyanaz, de apró különbségek, új ötletek egy különálló alkotássá teszik a filmet. Richard Gere-nél jobb szereplőt nem is találhattak volna, a hölgyeket biztos, mint eddig szinte mindig most is lefogja venni a lábukról. Jennifer Lopez ismét bizonyítja, hogy nem csak énekelni, de színészkedni is tud.
Aki szereti a romantikus filmeket, de nem egy unalmas, ötlettelen filmre vágyik, s esetleg még hisz a nagy Ő, azaz az örökké tartó hűséges szerelemben, az mindenképp nézz meg a filmet. Kevésbé „nyáladzó” embertársaimnak is bátran ajánlom a filmet, hiszen azért a zsebkendőkre nincs szükség egyszer sem…, vagy mégis?

Hölgyválasz
Nemzetiség: Amerikai
Jellemző: Zenés filmvígjáték
Hossz: 106 perc
Készült: 2004
Premier: 2005. február 10.
Forgalmazza: SPI International

Eredeti cím: Shall We Dance
Rendező: Peter Chelsom
Szereplők: Richard Gere, Jennifer Lopez, Susan Sarandon
Fényképezte: John de Borman, Charles Ireland
Zene: Gabriel Yared
Írta: Audrey Wells
Producer: Simon Fields

További képek a filmből