A film Charlie Huston hasonló című regénye alapján készült, melynek forgatókönyvvé történő adaptációját szintén ő végezte. A sztori középpontjában egy levitézlett baseballjátékos, Hank Thompson (Austin Butler) áll, aki nem igazán tudja, mihez kezdjen az életével, miután egy felelőtlen és ostoba baleset miatt mindent eldobott magától.

Hank egy lepukkant bárban dolgozik, és különösebb ambíció nélkül tengeti napjait, melyek szerves része a barátnőjével, Yvonne-nal (Zoe Kravitz) való lógás, valamint az anyjával történő, főleg a baseball körül forgó telefonbeszélgetés. Egy nap azonban zűrös szomszédja, Russ (Matt Smith) a gondjaira bízza a macskáját, Budot, amíg ő Londonba megy haldokló apját meglátogatni.

Habár Hank nem igazán cicás típus, ennél jóval nagyobb gondot jelent számára, hogy hamarosan rosszarcú idegenek érkeznek hozzá, hogy valami olyasmit keressenek rajta, amit állítólag Russ rejteget előlük. Innentől kezdve hősünk állandó menekülésre kényszerül, miközben mindenféle maffiózó üldözi, megveri, elüti és lövöldöz rá. Akár a macska tehet róla, akár nem, Hanknek végül muszáj lesz kiderítenie, miről szól ez az egész felhajtás…

Aronosfky filmjét részben egy olyan kor iránt érzett nosztalgia ihlette, amikor még nem uralt el mindent az internet, a mobiltelefonok, a klímaválság és az egzisztenciális terror, és az emberek, bár bizonytalanul, többnyire azért alapvetően bizakodva tekintettek a jövőbe.

A rendező saját bevallása szerint különösen kedveli az egyszerű, hétköznapi hősöket, és a Rajtakapva c. alkotásában is arról mesél némileg szarkasztikus formában, hogy egy átlagos fickó hogyan él meg egy korántsem mindennapos szituációt.

Hank ugyanúgy egy gondokkal küzdő fiatal, mint sok hasonló kortársa, ő azonban igyekszik lazán venni a dolgokat, tudomást sem véve a problémáiról. A film eseményei ennek ellenére mégis rákényszerítik, hogy szembenézzen saját múltjával és sorsával, és hogy többé ne meneküljön el minden csapás és nehézség elől.

A főszereplő kiválasztásánál Aronofsky minden bizalmát Austin Butlerbe helyezte, akinek alighanem ez eddigi pályafutása legnagyobb alakítása az Elvis mellett. Ebben a produkcióban ugyanis az érzelmi skála összes szegmensét be kellett járnia, és kiváló munkát végzett, minek köszönhetően bármennyire is távol álljon tőlünk, képesek vagyunk azonosulni az általa alakított szerethető balfékkel.

A Rajtakapva valóban számos műfaj jegyeit magán viseli, a krimitől és a thrillertől kezdve a komédián és a romantikán át egészen az Aronofsky által immár rutinosan kezelt sorsdrámáig. Középpontjában döntéseink és azoknak a saját, illetve mások életére nézve gyakorolt következményei állnak, melyek időnként akár igen súlyosak is lehetnek.

Ahhoz, hogy kikeveredjen szorult helyzetéből, Hanknek olyan dolgokat kell megtennie, amelyekre korábban sosem gondolta volna, hogy képes. S miközben kénytelen szembenézni veszteségeivel, azok a jellemét is nagyban formálják – így egyre inkább rájön, mi és ki a legfontosabb az életében.

Alighanem így lehetséges az is, hogy míg kezdetben csak terhére van a rábízott macska, idővel egyre inkább a szívén viseli az emberekre utalt jószág sorsát. Egy aranyos állat jelenléte persze általában megkönnyíti a nézők bevonását, ám azt is látni kell, hogy a sokszor látszólag komolytalan hangvételű cselekmény közepette a cicustól függetlenül is előfordulnak olyan, meglehetősen drámai események, amelyek érzelmileg képesek megviselni bennünket.

Mindezek fényében akár egyet is tudunk érteni Aronofsky-val, aki szerint alkotása, bármennyire is vicces tud lenni időnként, nem kifejezetten komédia. Ennek ugyanakkor ellentmondani látszik az a fajta narratíva és hangvétel, amellyel a rendező a második főszereplőként aposztrofálható New York alvilágát mutatja be nekünk, amit akár annak kifigurázásaként is értékelhetünk.

Könnyen lehet, hogy az oroszokkal, ukránokkal és másokkal kapcsolatos sztereotípiák, vagy például a zsidók eléggé sarkított ábrázolásmódja nem fogja elnyerni mindenki tetszését – persze a másik oldalon az is igaz, hogy aki csak egy kicsit is kritikus saját magával szemben, az tud nevetni a hasonló paródiákon.

Annyi biztos, hogy a Rajtakapva távolról sem egy politikailag korrekt mozi, de remélhetőleg senki sem fogja túlságosan komolyan venni a látottakat. Annak ellenére, hogy Aronofsky első közönségfilmje alapvetően bevett sablonokból építkezik, felettébb szórakoztatóra sikeredett, a rendező tehát immár e téren is bizonyított.

Miközben némileg elgondolkodtat, a produkció még érzelmileg is be tudja vonni a nézőit, ami nem kis részben Austin Butler elsőrangú alakításának köszönhető. És természetesen ne feledkezzünk meg a cuki macsekről sem, aki miatt plusz fél pont jár a végelszámolásnál.