A 2K és a Hangar 13 bejelentette, hogy a Mafia franchise következő része, a Mafia: The Old Country már elérhető PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re és PC-re, a történet pedig az 1900-as évek Szicíliájába repít vissza bennünket. Nick Baynes, a Hangar 13 elnöke azt emelte ki, hogy nagy lelkesedéssel készítették el a Mafia franchise új részét, mely nemcsak a régi rajongókat, de az új játékosokat is rabul ejti. Elmondása szerint a gazdag narratívával, emlékezetes karaktereivel és káprázatos környezetével a korai Mafia játékokat idézi.
A sorozat új címében megismerkedhetünk a szervezett bűnözés gyökereivel Enzo Favarát irányítva egy külső nézetes akció-kalandban. Miközben hűek maradunk Don Torrisi bűnözőcsaládjához, lopakodást, késpárbajokat és fegyveres fegyveres összetűzést is átélhetünk, egy jobb élet reményében.
Az első Mafiával 2002-ben elindított franchise mára több, mint 35 millió példányban kelt el konzolokon és PC-n, így érkeztünk meg a The Old Country megjelenéséhez.
mobydick
5 hónapja, 1 hete és 2 napjaNagyon király!
direktor
5 hónapja, 1 hete és 2 napjaLegjobb!
ipet
5 hónapja, 1 hete és 2 napjaA teszt folyamatban 🙂
fighterlaci
5 hónapja, 1 hete és 1 napjaNagyon kíváncsi vagyok, rohadtul várom! 🙂