A Stalker 2: Heart of Chornobyl, - amely eddig Xbox konzol-exkluzív játék volt - PlayStation 5-re és PS5 Pro-ra is megjelenik, a GSC Game World ezt egy trailerrel együtt jelentette be, de a pontos időpont még nem ismert. A csapat szerint a Sony konzoljaira érkező FPS a PlayStation 5 DualSense funkcióit kihasználja majd, kiemelve a kontroller haptikus visszajelzéseit és adaptív ravaszait, emellett "további technikai fejlesztések is" jönnek a PS5 Pro-s változat számára, amely 2025 vége felé várható.
A bejelentés jóformán a semmiből jött és nem is sokat vesződtek vele, a közösségi médiába kidobták az erről szóló trailert és a slusszpoén, hogy ebben az előzetesben egy katona játszik magával a Stalker 2-vel.
A PS5 felhasználók egyébként örülhetnek, ugyanis a tavaly novemberi PC-s és Xboxos megjelenést rengeteg hiba, bug, technikai probléma nehezítette, de ez nem ártott a játéknak, néhány nappal a debütálás után már 1 millió példányt eladtak belőle.
vape
6 hónapja, 1 hete és 2 napjaJól be fog robbanni az eladás. 🙂
fighterlaci
6 hónapja, 1 hete és 1 napjaNavégre. 😄