Gondolom, a Sony érezte, hogy a számítógépes tulajdonosok is tejelnek rendesen, ha egy olyan cukrot kapnak a szájukba, mely elszopogatás után is kellemesen bizsergeti az arcukat jó sokáig, úgyhogy nem vártak ezúttal annyit, mint a legelső játéknál, és a God of War: Ragnarök mindössze két évvel a PS-es megjelenés után eljött PC-re. Én pedig úgy ráfüggtem, mint szökött gibbon a mászókára… khm, gyerekek, hasonlatokat humoristáktól lopjatok, ne az internetről.

Ha még nem volt szerencsétek iPet kolléga kiváló PS5-ös tesztjéhez, akkor válasszátok balra a második ajtót. Nem szeretném ismételni az ott olvasható infókat, ezért az általános grafikai, zenei és tartalmi részletekkel nem fogok foglalkozni a mai tesztünkben. Csak azok kerülnek megemlítésre, melyek kizárólag PC-n találhatóak meg, illetve egy-két hasfájós dolgot is meg kell majd említenem. Tudom, csak a negativitás, pfuj pfuj.

Azonban mielőtt rátérnék a számomra kevésbé tetsző dolgok listájára, le kell szögeznem, hogy a God of War Ragnarök egy letehetetlen játék, még PC-n is. Nekem sajnos nem sikerült ötven plusz órát beletennem, iPet-tel ellentétben, ugyanis valahol a harmincadik környékén Márkó ajtóstól érkezett meg az irodába, finoman érdeklődött (kettétörte az asztalomat), hogy hol a teszt, majd elvitte a kókuszkockáimat és egy barna meglepetést is hagyott a padlón. Kénytelen voltam a katasztrófavédelmiseket hívni, de kinevettek; micsoda időket élünk.

Visszatérve a tesztekre, kollégám írásával majdhogynem minden aspektusát tekintve egyet tudok érteni, és ezt a pontszámon is lehet látni. Nekem kettő dolog tetszett kiemelten ebben a játékban. Az egyik a mellékküldetések mivolta, és ezzel máris megtöröm az ígéretemet, ugyanis Peppalínó bácsi is említette ezt a cikkében, de nem lehet egyszerűen elsiklani efelett említés nélkül. Azon kívül, hogy majdnem mindegyik opcionális feladat érdekesnek és egyedinek tűnt a történetmesélés szempontjából, végigcsinálásuk során bizonyos karakterekről érdekességek és újdonságok derültek ki, mélységet adva így mindegyiknek.

A másik szimpatikus részlet pedig a tökéletes optimalizáltság volt. A helyzeten mondjuk segített, hogy 60 FPS-en megfogtam a limitet, azonban mindent ultrára nyomva, felskálázó algoritmus használata nélkül a videokártyám egyszer sem emelte fel a hangját. Ilyet szinte egyszer sem tapasztaltam. Ha például a Sony zászlós portjait nézzük, akkor a Horizon: Forbidden West-nél és a The Last of Us Part 1-nél is szükség volt az NVIDIA DLSS-ére, ha azt akartam, hogy csendben duruzsoljon a gép.

Szóval igen, a már megszokott „anti-aliasing” és „upscaling” technológiák itt is elérhetőek (TAA, AMD FSR 3.1, Intel XeSS 1.2, NVIDIA DLSS 3.7). Ezeken kívül az FPS-t immáron nem kell határok közé zárnunk (vagyis elérhető az „uncapped” lehetőség), illetve a natív 4K-s felbontás is elérhető (4096 x 2160), akár szuper ultraszéles (32:9) képaránnyal is. Ha pedig NVIDIA-sok vagyunk, akkor a Reflex opciót mindenképpen kapcsoljuk be, hisz az a jó, ha az épp irányított karakter minél gyorsabban, de leginkább azonnal reagál a gombnyomásainkra.

Apropó irányítás, ez egy kicsit kényelmetlen volt számomra, de nem a megszokott értelemben. Kratos vagy Atreus tökéletesen mozogtak az „input”-jaimat követően, azonban mikor kezdtek elszaporodni a különféle képességek, akkor könnyedén bele tudtam gabalyodni ezekbe. A kontroller támogatás él és virul itt is, mint az összes PlayStation-ös portnál, és biztos könnyebb úgy az irányítás, ha minden gomb kézre esik, de egy klaviatúrán bizony sok gyakorlásra lesz szükség.

Azonban, mint az elődnél, itt sem kell feltétlenül elsajátítani a legbonyolultabb trükköket a győzelemért. Ha olyanok vagytok, mint én, akkor is gond nélkül le fogjátok tudni gyűrni a kihívásokat sima támadásokkal és fejszehajigálással. A harmadik nehézségi szinten játszottam, mely egy kiegyensúlyozott élményt nyújt sztori és csatázás tekintetében, és tény, sokszor elhullottam.

Azonban ez inkább az én felkészületlenségemből fakadt, semmint abból, hogy valami különleges mozdulatot kellett volna használnom egy célpont ellen. Tehát szerintem még a legmagasabb fokozatot is át lehet vészelni alapvető mozdulatokkal; legfeljebb még nehezebb dolgunk lesz.

Továbbá íme az első szubjektív hasfájásom, de nekem nem tetszett, hogy a kitérés nem volt olyan hatékony, mint reméltem. Ez a negatív érzés inkább a túl sok Elden Ring-ezésből fakadt, ahol a kitérés az esetek 95%-ában minden támadás ellen megfelelő volt. Ám itt vagy elsajátítjuk a pajzsblokkolás tökéletes időzítését, vagy ésszel használjuk a kitérést.

Általában nem érdemes az ellenfél felé nyomni a kitérő akciót, illetve előre és hátra is csak akkor mozduljunk ki, ha a támadás nem vertikális, hanem horizontális, különben jön a sérülés. És a játék második felében ijesztően hamar el tudunk hullani, ha beengedünk potya találatokat. Szerencsére a rendszer mindig a harc előtti helyszín mellé tesz vissza minket, ha elhullanánk, úgyhogy igazából semmit sem veszítünk a vereséggel.

Ettől függetlenül azért bosszantó volt hosszú távon eme törékenység érzése, főleg mikor robbanó lövedékekkel dolgozó sötét elf bogarakat és a kitérhetetlen villámokkal operáló lidérceket vágott hozzám a játék. Jó, hát ne bénázzak, igen, ez is egy megoldás. No, de ennyi elég volt a nyafogásból… nem, várjatok, egyvalami még nem tetszett… Christopher Judge hangja.

Oké, nyugodjunk le, tegyük le azt a zongorát, hadd magyarázzam meg. Kratos szinkronszínésze zseniálisat alakított az első God of War-ban, kétség sem fér hozzá. Hangja erőteljes, érezhető benne a kor, a domináns jellem és a fenyegetés, ám előfordulnak „gyengébb” pillanatai is, amikor ugyan a szóhasználata nem mindig a legmegfelelőbb, de a hanglejtésből egyértelműen sugárzik a mérhetetlen szeretete fia iránt.

Azonban a Ragnarökben nem mindig éreztem a karakter beszédéből, hogy tényleg egy istenölő legenda áll velem szemben. Bár Judge alakítása most is, végső soron, szinte kifogástalan, én gyengeséget éreztem a hangján nem egyszer, ami lehet, hogy a színész idősödő mivoltából fakadt, vagy lehet, hogy egy-két felvétel nem klappolt a legjobban.

Vagy, és ez lehet a legvalószínűbb, Judge-nak sikerült jellemfejlődést produkálnia csak az intonációjával. Hisz Kratos belefáradt az állandó háborúba, a nyugodalmasabb életet preferálja és ami a legfontosabb: biztonságot Atreus-nak. És mindezt a volt háború istenének a szavaiból és hangjából érezhetjük. Továbbá párhuzamot is fel lehet fedezni Atreus tinédzseres hozzáállása és Kratos sztoikus viselkedése között.

A fiú felemelkedik, egyre fontosabb szerepet kap a sorstól és az őt körülvevő istenektől, míg az apa csak nézi, és talán ő is tudja, hogy a stafétabotot lassan, de biztosan át kell adnia. Azonban ismerjük már Kratost eléggé ahhoz, hogy tudjuk, ő a maga módján fogja azt a bizonyos botot átadni.

Beleszámított a pontozásba ez a kis véleménybicsaklásom? Nem. A kezdő sorokban olvashattátok, mennyire magával ragadt engem a kaland, a karakterdrámák, a mellékfeladatok és a számtalan gyűjtögetni valónak a harmonikus egyvelege. Még felhánytorgathatnék néhány olyan dolgot, mely nem tetszett, de nem tudnám úgy forgatni a dolgokat, hogy ne kerüljön mégis pozitívan ki a játék az egészből; már a fent említett „nem-tetszik-a-hangja-néha” problémámat is igazából jó aspektusként is fel lehet fogni. Így kell maradandót alkotni; amikor még a rossz részek is igazából jók.

Néhány grafikai bug-on kívül semmit sem találtam, amit jogosan fel lehetne róni a God of War Ragnarök-nek. Ami nem volt szimpatikus, az szubjektív volt, és maximum az arcrohasztó 190 giga tárhely-szükséget lehetne megemlíteni hátrányként. Mondjuk, ha 2024-ben nincs ennyi szabad hely a számítógépünkön, akkor ez szerintem a mi hibánk. Mivel a legtöbb játék már egyébként is felhő alapú mentési rendszert használ, nem lesz bajunk, ha néhány letörlésével helyet csinálunk ennek a közel tökéletes alkotásnak.

Ennyi. És egy Bambi. Ismét hálásak lehetünk a Sony-nak, hogy folytatta a trendet, mely a PS exkluzív játékoknak a PC-s újrakiadásából áll, és reméljük, hogy megőrzik eme szokásukat. Most már csak a The Last of Us Part 2-re lenne szüksége a szervezetemnek. De persze ismét a Horizon: Zero Dawn kap egy újabb, biztos nagyon fontos verziót. A hétköznapi játékosnak nem fog feltűnni, hogy több mint 10 órás hangfelvétel lett újrafelvéve. A grafikai „frissítések” pedig végképp nem. Ha pedig mindezért teljes árat kérnek…