Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A játékosok kommunikációjában hosszú évek óta a Team Speak játszotta a főszerepet, mely szinte egyeduralkodó volt a piacon, ám a Discord megjelenésével nagyon sokat változott a helyzet, hiszen komoly ellenfele kapott a nagy múltú TS. Ráadásul a Discord nem csak egy másolat akart lenni, hanem teljesen új koncepciót hozott el a játékosok számára, ami pedig ennél is fontosabb, az a teljes ingyenesség. Nem kell ugyanis szervert bérelni vagy éppen fizetős mobil applikációt megvásárolni, minden ingyenes a Discord felhasználói számára.
A vállalat ráadásul itt nem állt meg, hiszen hasznos újításokat tesztelnek éppen, melyek bevezetésének sokan fognak örülni. Az egyik ilyen a videóhívás, a másik pedig a képernyőmegosztás, amivel a szintén népszerű TeamViewer kerülhet bajba.
tommy
8 éve, 5 hónapja és 5 napjaTeamSpeaket ezer éve használtam utoljára, nálunk hamar leváltotta a Skype.
xelosz
8 éve, 5 hónapja és 5 napjaöcsém nehezen csábított el TS-ről de megérte a discord. és ezek az újítások faszák lesznek nagyon 😄
vape
8 éve, 5 hónapja és 5 napjaSokkal jobb mint a TS. Mondjuk még nem tudom mi az ingyenesség ára de hogy van az biztos.
kolbasz4
8 éve, 5 hónapja és 5 napjaAzt mondták hogy majd ha ki akarod csinosítani azért kell fizetni az ilyen témákért meg hasonló.
totyak
8 éve, 5 hónapja és 5 napjaAmennyit én online játszom, nem szoktam ilyen csevegő alkalmazásokat használni. Ha valamit nagyon közölni akarok, ott a játékbeli chat.
fighterlaci
8 éve, 5 hónapja és 5 napjaSosem használtam ilyeneket. 😮 Skype volt de az sem sokszor.
warriorautobot
8 éve, 5 hónapja és 4 napjaÉn anno kezdtem a Skype-al. Jó volt meg minden, de nem az igazi.
Majd átmentünk egy TS szerverre, de ugye az fizetős volt meg minden. Nem volt rossz, de sokszor sokan voltak a szobába nem tudtad ki mivel játszik és zavaró volt.
Dicord-ot meg azért szeretem mert jelzi hogy mivel játszol és így nem mész be egy olyan szobába ahol mindenki mással játszik. Az újítások meg csak jobban megerősítenek hogy jól döntöttem hogy váltottam.
drift3r91
8 éve, 5 hónapja és 4 napjaNekem amire kell az infózás,bőven elég a ts3. Amig jó szeró van, nem érdekel a többi.
drift3r91
8 éve, 5 hónapja és 4 napjaJa mer mai világba legyen skined 0 skillel, itt is ez a helyzet? Jobb nem leszel tőle de legyn már menő a téma 😄
Valamiből élniük kell, nekünk legyen elég az a szó hogy INGYENES.