Szintén ezzel az ingyenes tartalommal megkapjuk a lehetőséget, hogy privát meccseket hozzunk létre, de napi kihívások és közösségi események is várnak majd ránk, méghozzá a multiplayer játékmódok és a fegyverek finomhangolása mellett. Ezen felül számíthatunk majd februárban és márciusban is ingyenes kiegészítőkre, így előbbi esetben a Turning Point játékmóddal gazdagodnak az alapok, a tavasz első havában pedig egy új többjátékos pályával, amely az Endor bolygóra repít el minket.
A Season Pass megvásárlóinak sem lesz ugyanakkor okuk panaszra, a tervek szerint ugyanis ők még legalább három nagy kiegészítőt kapnak az idén, amit fizetős formában természetesen szintén bárki beszerezhet magának. Ezek közül az első Outer Rim címmel márciusban érkezik Jabba palotájával, a második nyáron jön Bespin címmel a felhővárossal a középpontban, míg a harmadik ősszel várható Death Star név alatt, és egyelőre semmit sem tudunk róla, de a neve már most túlontúl beszédesnek mondható.
Ezen túl kiderült, hogy 2017 elején is kapunk majd egy kiegészítőt a Star Wars: Battlefront mellé, amiről sajnos nincs még bővebb információnk.
kpal
9 éve, 11 hónapja és 3 heteNa EA kezd magára találni.
wegh
9 éve, 11 hónapja és 3 heteMi a franc? Álmodom? Vagy április 1.-je van: Egyik se. Akkor meg mi a fene van az EA-vel? 😄
zender
9 éve, 11 hónapja és 3 heteTovábbra sem tartok rá igényt. Nem tudják ellensúlyozni a single hiányt semmivel.
mordorer
9 éve, 11 hónapja és 3 heteEz valami beetetés valamihez… 😄 Nem csinálnak csak úgy ilyesmit… 😄
imperator
9 éve, 11 hónapja és 3 heteLehet az EA-nek szimplán nincs pofájuk pénzt kérni ezért a tartalomért, ha már az alap játék vérszegény volt.
totyak
9 éve, 11 hónapja és 3 heteLesz ingyen is, pénzért is, ez amolyan aranyközép út és ez az EA-nél már haladás. Legjobb lenne minden ingyen 😄