A Nintendo of America elnöke a Time-nak úgy nyilatkozott, a Wii mindmáig pompásan teljesít, részben alacsony árának köszönhetően a játékosok egy új rétegét is képes megmozgatni.

„A fogyasztó, aki ma megvásárolja a Wii-t, valójában nem ugyanaz a fogyasztó, aki a jövőben megvásárolja a Wii U-t” – mondta Reggie Fils-Aime.

„Ez az első ünnep, amikor a Wii 149,99 dolláros, vagy az alatti áron beszerezhető, ezzel pedig egy szélesebb demográfiát próbálunk elérni. Ezek olyan fogyasztók, akik az elmúlt néhány évben hallottak a Wii-ről, de 199 és 249 dolláros áron egyszerűen elérhetetlen volt számukra.”

„Még nem jelentettük be a Wii U fogyasztási árát, ám arra számíthatnak, hogy az ára teljesen más lesz, miként a játékok is” – tette hozzá.

„Úgy hisszük, a Wii és a Wii U élhet egymás mellett egy darabig…”