Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A NetDevil munkatársai is felbukkantak a Los Angeles-i E3-on, méghozzá elsősorban azért, hogy büszkén mutogassák a Lego Group megbízásából tető alá hozott Lego Universe játékukat. Első körben egy bejelentéssel nyitottak, amelyben leleplezték a produktum pontos megjelenési dátumát. Akár beszélhetnénk többes számban is, hiszen az előrendelők, valamint a nagyobb Lego-fanok (akiket Foundereknek neveznek) már október 12-én hozzájuthatnak a termékhez, amelyet ekkor még csak különféle Lego-központokban (Lego-boltok, Lego-online áruház és Legolandek) vásárolhatnak meg. A szélesebb tömeg számára pedig október 26-tól nyílik arra lehetőség, hogy belevessék magukat elfeledett gyermeki énjükbe.
Természetesen a képek sem maradhattak el a kiállításról, és a fejlesztőcsapat alaposan fel is tankolt a nagy eseményre, hiszen ennél jobb reklámfelületet keresve se találhattak volna. A screenshotok száma kellően nagy, ám mégsem ezekről érdemes beszélni, hanem a videókról, amelyek pontosan 4-en várják az érdeklődő tekinteteket. Ezek közül az első egy kedvcsináló trailer, annak minden pozitív és negatív tulajdonságával, míg a maradék három a Lego Universe egy-egy fontosabb alappillérét emeli reflektorfénybe, és mutatja be gameplay jelenetek segítségével.
skyman
15 éve, 7 hónapja és 3 napjaszép kis mennyiségü anyagot bocsájtottak rendelkezésre az biztos:d
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 1 hetenxcvn