Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ártalmatlannak indult az a német magazinban leközölt cikk, melyben Paul McCartney-t arról kérdezték, gondolt-e már valaha arra, hogy videojátékokhoz szerezzen zenét - azonban az élő legenda válasza érdekes fordulatot hozott: ő ugyanis éppen ezt teszi. Hogy mégis milyen címhez szerez zenét az egykori Beatles tag, azt még természetesen homály fedi; ellenben azt elárulta, milyen indíttatásból határozott úgy, hogy a játékok terén is kamatoztatja tehetségét.
A Zein Online kérdésére, miszerint szeretne-e egyszer videojátékhoz is zenét szerezni, Paul McCartney így felelt:
Ami azt illeti, jelenleg is egy számítógépes játék zenéjén dolgozom. Felkértek, én pedig izgalmasnak találtam az ötletet. Ráadásul ez egy lenyűgöző piac. Manapság egy számítógépes játékból sokkal több kel el, mint egy új CD-ből. És egy másfajta közönséget érsz el általa.
McCartney hozzátette, hogy feltehetően „számtalan fiatalember számára ez lesz az első alkalom”, amikor zenéjét egy videojátékban hallhatják, és reményei szerint őket ez éppúgy fogja majd inspirálni, miképp őt inspirálta a Jazz annak idején.
vendeg
14 éve, 1 hete és 2 napjaDe komoly!😮
vendeg
14 éve, 1 hete és 2 napjaGondolom nem valami fps-hez!😄
vendeg
14 éve, 1 hete és 2 napjahat ez erdekes lesz bizts valami kalandjatekhoz el tudom kepzelni max
cpt_nihil
14 éve, 1 hete és 2 napjaVagy versenygokártoshoz! Paul McKart Racer 😄
marco
14 éve, 1 hete és 2 napjaxdxdxd
kekmedve
14 éve, 1 hete és 2 napjaKapitány ma jó napod van😄