Dreamkiller: PC-re meghatározatlan ideig csak Steamen keresztül

2009. október 03.
3.8571
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
A Dreamkillerről már többször is megemlékeztünk oldalunkon, így rendszeres olvasóink számára bizonyára nem cseng ismeretlenül a név.

A cseh Mindware Studios a Painkiller: Overdose után ismét a mészárszék FPS-ek körében próbál szerencsét, talán több sikerrel, mint korábban. Az álmokban játszódó shooterről eddig csak annyi információval rendelkeztünk, hogy október hónap folyamán ölelhetjük keblünkre, azt azonban nem tudtuk, hogy pontosan mikor. A kiadó Aspyr PR embere a mai napon válaszolta meg a nagy kérdést, a szerencsés kiválasztott október 12. lett.

Ám a kedvező hírrel együtt érkezett egy másik, nem igazán jó testvér is. Utóbbi szerint a dobozos változatra pályázó PC-s játékosok könnyedén hoppon maradhatnak, ugyanis a játék meghatározatlan ideig csak és kizárólag Steamen lesz elérhető, letölthető formában. A helyzetet valamivel javítja, hogy az alkotás kihasználja a Steam által nyújtott lehetőségeket, úgymint központilag tárolt achievmentek, különféle ranglisták és hasonló okosságok. Egyelőre előrendelésre nincs lehetőség, ez talán változik majd a következő napok során. Az Xbox 360-as verziót nem érinti a korlátozás, a szokásos módon megtalálható lesz majd fizikai formájában a szoftverárusítással foglalkozó üzletek polcain.
3 hozzászólás

marco

15 éve, 9 hónapja és 19 napja

Shade írta:
Nameg a torrenten persze. röhögő smiley Úgy is a legtöbben onnan szednék le. wtf smiley
Nana Shade! Ne csúnyálkodj!kacsintó smiley

válasz erre

Shade

15 éve, 9 hónapja és 19 napja

Fú eddíg észre se vettem milyen jól néz ez ki. röhögő smiley

válasz erre

Shade

15 éve, 9 hónapja és 19 napja

Nameg a torrenten persze. röhögő smiley Úgy is a legtöbben onnan szednék le. wtf smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja