Az MSI bemutatta új Wind U160DX netbookját

2010. július 02.
1.8711
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A Micro Star International bejelentette, hogy egy új fejlesztésű netbookkal gazdagodott a termékkínálata.

A frissen reflektorfénybe állított újdonság MSI Wind U160DX típusjelzéssel fog megjelenni a boltok polcain, és tulajdonképpen a gyártó korábbi Wind U160-as modelljének az átdolgozott változata, ami az Intel legújabb Atom processzorának köszönhetően már rendelkezik DDR3-as rendszermemória támogatással is. A noteszgép mindössze 265 X 165 X 19,8-25-4 milliméteres méretekkel dicsekedhet, ami mellé alig 1 kilogrammos tömeg társul.

A gép a kategóriájánál már megszokott méretű, 10,1 inches szélesvásznú kijelzővel van felszerelve, ami az 1024 X 600-as (WSVGA) natív felbontással rendelkezik. A képernyő keretéből természetesen nem hiányzik a már jól ismert webkamera 1,3M pixeles változata, valamint a mikrofon sem. Az új MSI Wind U160DX az Intel NM10 Express chipkészlet köré épül, és az Intel 1,66GHz-es Atom N455-ös központi feldolgozójával van tervezve, a DDR3-as memóriarendszere pedig maximális kiépítésben 2GB 667MHz-es RAM-al van feltöltve. A képi megjelenítésért az integrált Intel Graphics Media Accelerator 3150-es grafikus processzor felel, az adatok tárolásáról pedig egy 160GB-os vagy egy 250GB-os hagyományos merevlemez gondoskodik.

A netbook hálózati rendszerét egy 802.11b/g/n szabványú WiFi modul, egy 10/100-as Ethernet vezérlő, és egy Bluetooth 2.0 + EDR adapter alkotja. A külső részen található egy SD és MMC formátumokat támogató kártyaolvasó, egy D-Sub VGA kimenet, három darab USB 2.0, egy RJ-45 LAN, valamint a hangkártya fejhallgató és mikrofon csatlakozója. A gépet egy előtelepített Windows 7 Starter operációs rendszerrel, és egy három- vagy egy hatcellás akkumulátorral szállítja a cég. Az új MSI Wind U160DX várható megjelenési idejéről és áráról a gyártó egyelőre sajnos nem közölt részleteket.
2 hozzászólás

[Tiltott felhasználó!]

14 éve, 11 hónapja és 5 napja

[Tiltott felhasználó!]

skyman

14 éve, 11 hónapja és 6 napja

Ez meg olyan alap. Szerintem legalább is. Csak kár, hogy az aksi ideje nincs megirva.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profiljaManiac profilja