Az IO Interactive nem beszél a Freedom Fighters 2-ről

2010. január 18.
3.2421
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Ha visszatérünk a 2003-as esztendőbe, amely idestova már hét éve volt, de mégsem olyan régen, eszünkbe juthat egy játék, amelyet az Electronic Arts kiadásában tehettünk a polcunkra, az IO Interactive / Eidos munkásainak köszönhetően, PlayStaton 2, Xbox, GameCube és PC platformokra.

A játékban Christopher Stone bőrébe bújhattunk, aki egy olyan alternatív múltban, illetve jelenben éli életét, ahol Oroszország a második világháború végén nem állapodott meg annyival, amennyit a történelemkönyvekből ismerünk, hanem folytatta hódító útját, aminek végállomása az USA volt, mely államot szintén leigázott, és csak néhány partizán kezében maradt annyi lehetőség, hogy felvegyék a harcot a vodkapusztítókkal.

Aki eddig nem jött volna rá, az említett játék a Freedom Fighters, amely annak idején egy kellemes játszani való volt, a kritikusok és a fanatikusok is szerették, aminek egyértelmű következménye, hogy az illetékesek bejelentették hozzá a folytatást, avagy a második részt. Mindez 2004-ben történt, az akkor várható megjelenés pedig 2005-ben lett volna, ám hiába vártunk, hiába álmodoztunk róla éjszakákat, csak nem akart megérkezni. Karsten Lund, avagy az IO egyik elöljárója pedig nem is szeretné kommentálni az eseményeket, illetve a folytatást, legalábbis teljesen pontosan ez hangzott el egy vele készült interjúban, a Freedom Fighters 2-re irányuló kérdés után. Ha letettek volna a fejlesztésről, akkor csak nem ezt mondják, vagy tévednénk? Reméljük nem!
2 hozzászólás

Vendég

15 éve, 4 hónapja és 18 napja

De miért nem beszél a freedom fighters 2-ről??

válasz erre

Vopi

15 éve, 5 hónapja és 2 napja

Jó kis game volt a Freedom Fighters, bár annyira nem sírok egy folytatás után. Inkább az új Hitmanről beszélhetnének végre!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaKisember001 profilja