Az AMD bejelentette a legújabb Richland mobil APU-kat

2013. március 13.
2.2231
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
Az Advanced Micro Devices a tegnapi napon hivatalosan is bejelentette a Trinity APU-k utódjának szánt Richland mobil chipjeit.

A most bemutatkozó széria jelenleg négy tagot foglal magába, amik A10-5750M, A8-55550M, A6-5350M, illetve A4-5150M jelzéssel lettek ellátva. A kvartett mind a négy tagja egyformán a 35 wattos TDP osztályba lett sorolva, felépítésük pedig megegyezik a korábbi Trinity modellekével, vagyis a processzormagok mellett helyet kapott egy DDR3-as memóriavezérlő, valamint egy Radeon grafikus processzor is.

A Richland APU-k talán legfontosabb fejlesztése a továbbcsiszolt energiagazdálkodás, ugyanis az újdonságok videolejátszás alatt 47 százalékkal kevesebbet fogyasztanak, mint az elődnek számító Trinity modellek. A frissen leleplezett APU-k tétlen állapotukban is gazdaságosabban bánnak az akkumulátorral, mivel a vállalat mérnökeinek e téren 17 százalékot sikerült lefaragniuk a fogyasztásból, így a maximális üzemidő akár 35 százalékkal is hosszabb lehet.

A jelenleg legerősebbnek számító A10-5750M négy darab 2,5 GHz-es processzormagot állít csatasorba, amiknek teljesítménye elérheti akár a 3,5 GHz-et is, a videorendszer szerepét pedig a 384 darab Stream processzorral dolgozó Radeon HD 8650G tölti be. A szintén négymagos A8-55550M a 2,1/3,1 GHz-es teljesítményre lett behangolva, GPU-ból pedig egy 256 magos Radeon HD 8550G megoldást kínál.

Az A6-5350M és A4-5150M modellek egységesen két processzormaggal érkeznek, amik változattól függően a 2,9/3,5, illetve a 2,7/3,3 GHz-en végzik feladataikat. Az erősebbik APU a 192 darab Stream processzorral rendelkező Radeon HD 8450G, míg gyengébbik társa a 128 magos Radeon HD 8350G GPU-val lett felépítve.
3 hozzászólás

rDAVE

12 éve, 1 napja

Vendég írta:
Legütősebb cuccok az ati kártyákkal.
AMD kártyákkal. nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 1 napja

Legütősebb cuccok az ati kártyákkal.

válasz erre

Raiden

12 éve, 1 napja

Egyre durvább cuccokat csinál az AMD.mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja