A Codemasters törölte a HeiSt projektet

2010. január 29.
1.9081
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Ha egy játékról hosszú hónapok óta nem hallunk, akkor abban az esetben szinte biztosra vehetjük, hogy vagy a fejlesztési munkálatai álltak le, vagy a kiadó törölte a háttérben a projektet, esetleg komoly pénzügyi gondok vannak, voltak és feltehetően lesznek is.

Sajnos a 2007-ben bejelentett HeiSt (helyesen egyébként Hei$t) esetében nem tudjuk, hogy mi történt, de a Codemasters hivatalos közleményben adta a világ tudtára, hogy a játék munkálatait leállították, a projekt pedig teljes egészében a kukában landolt.

Egy mondvacsinált, valamint egy igaznak bizonyuló ok azért született az esemény kapcsán. A Codemasters szerint egyrészt ugyanis azért került törlésre a játék, mert a jövőben szeretnének a házon belül fejlesztett nagyobb nevekre koncentrálni. Aki esetleg nem értené a lényeget, annak segítségképpen eláruljuk, hogy a HeiSt fejlesztését egy tulajdonképpeni külsős csapat, az inXile Entertainment végezte. Másrészt a projekt leállítása mellett szólt az az érv, hogy a csapat komolyan elhúzta a fejlesztési időt, ami így már hosszú évek óta csak állt önmagában. A játékot tekintve egyébiránt erősen a Mafia által kitaposott utat követte volna, bár egy kicsit későbbi időintervalluma - 1969 - ezt a hasonlatot kissé hamissá teszi, pláne a helyszín, avagy San Francisco megnevezése, amely akkoriban kemény hely volt, tele hippikkel és gengszterekkel. Hogy pontosan milyen is volt akkor, sajnos már soha nem tudjuk meg, legalábbis nem mostanában. Ég veled HeiSt!
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja