Star Wars: A klónok háborúja filmkritika

2008. szeptember 17.
100.4041
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa profilja, adatai
gocsa
Azt mindig is tudtuk, hogy Lucas pénzéhsége nem ismer határokat. A megalomán sci-fi mogul nagyravágyásából született már igazán szórakoztató, érdemes produkció, amelyet látva büszkén mondhatta el az ember magáról, hogy Csillagok háborúja rajongó, de sajnálatos módon ugyanúgy született már pocsék, kritikán aluli végtermék, amit milliónyi fanboy szeretne inkább elfelejteni, kitörölni a filmtörténelemből, és emlékezetéből mindörökre (gondoljunk csak a hírhedt Holiday Specialre, vagy az eredeti trilógia megannyi revíziójára, amelyek számát már-már lehetetlen fejben tartani).



Star Wars: A klónok háborúja filmkritika - 2. kép

Az 1999 és 2005 között bemutatott, a klasszikus történet előzményeit magában foglaló új trilógia darabjait a magukat "ős Star Wars rajongónak" tartó keménymag a lehető legnagyobb megvetéssel fogadta - képtelenek voltak elfogadni, hogy miközben ők az első rész bemutatása óta eltelt több, mint 20 év alatt felnőttek, a kedvencük nem volt képes velük együtt öregedni. Hozzátenném, hogy Lucas szándéka valószínűleg nem is volt sosem a galaktikus űropera célközönségének megváltoztatása, csak mert két évtized eltelt, inkább eredeti koncepcióját követve a cselekmény komolyodásával (a gyermek Anakin a velejéig romlott Darth Vaderré alakul, külsőleg és belsőleg egyaránt) vált graduálisan egyre sötétebbé a filmek atmoszférája is. Persze, hogy erre az elképzelésére a közönség és a kritika menyire hathatott, azt sosem tudjuk meg - feltételezem azért erősen befolyásolta a öreg szakállas mozimágus írását-rendezését.

Ha az új trilógia nem nyerte el az ízlését a hardcore rajongóbázisnak, akkor A klónok háborúja végképp ki fogja borítani azt a bizonyos poharat náluk. Kivéve talán azokat, akik bármit bekajálnak, amire Star Wars van írva, vagy amihez Lucasnak kicsit is köze van, de ők a legrosszabb, emberszámba sem menő, elborult fanatikusok. A gyerekek (legfőképpen a 13 év alattiak) viszont örülni fognak, hogy a legújabb Star Wars mozi ezúttal valóban nekik készült.

Star Wars: A klónok háborúja filmkritika - 3. kép

Mert A klónok háborúja csak 13 év alatt élvezhető, akárki akármit is mond. És ezt nem az előítélet mondatja velem, amivel sokan élnek, mely szerint egy animációs film csak a gyerekeknek szólhat. De még mennyire nem, hiszen ugyanebben a témában öt évvel korábban már volt szerencsénk egy klasszisokkal jobb, még hagyományos módon elkészített rajzfilmsorozathoz, ami ugyanezt a címet viselte, és a Dexter laboratóriumával és a Szamuráj Jackkel ismertté vált Genndy Tartakovsky neve által volt fémjelezve. Egy pergő cselekményű, akciódús, okos és humoros dialógusokkal tarkított, és látványos sorozat volt, sajnáltam is igencsak, hogy mindössze 25 epizódot láthattunk belőle összesen.


Star Wars: A klónok háborúja filmkritika - 4. kép

A klónok háborúja egy újabb, ezúttal háromdimenziós, számítógépes animáció felhasználásával készült sorozat előfutára, amiből Tartakovsky ez alkalommal teljesen kimaradt, mindössze kétdimenziós karakterterveit használták fel a 3D-s karakterek megjelenéséhez. A sorozat, 2003-as elődjéhez hasonlóan, a Cartoon Network csatornán fog futni, 2008 októberétől. Lucas és kapzsi kis kompániája minden bizonnyal úgy látta a sorozat kezdete előtt még egy viszonylag alacsony költségvetésből elkészíthető egész estés filmből kisajtolhatnak egy szép kis summát, az elvakult rajongók úgyis mindig készek bármire pénzt kiadni, ami akár csak a legapróbb szinten is kapcsolódik kedvencükhöz.

A történet nem túlzottan érdekfeszítő, legfőképpen azért, mert már úgy is ismerjük az események végkimenetelét. Most arcomba vághatná a sok rajongó, hogy amúgy is tudtuk már az új trilógia első részének megjelenésétől fogva, hogy Anakinból Darth Vader lesz, a Birodalom pedig győzni fog, satöbbi, mégis, mindössze néhány évvel korábban jóval hatásosabb, izgalmasabb lett volna egy ilyen film (és sorozat). A Tartakovsky-féle sorozat éppen ezért volt életképes, mert a Klónok támadása és a Sith-ek bosszúja közötti időszakadékot töltötte ki, nem mellékesen pedig egy percébe is mérhetetlenül több kreativitás szorult, mint ebbe a filmnek egész játékidejébe.


Star Wars: A klónok háborúja filmkritika - 5. kép

A klónok háborúja nem áll másból, mint újabb és újabb csatákból, szorult helyzetekből, amikből végül úgyis élve-győztesen kerülnek ki a jedik; halva született ötlet egy zéró izgalmat, újdonságot magába foglaló konfliktusra építeni egész filmet, illetőleg sorozatot. A középpontban természetesen Obi-Wan, és Anakin áll, illetőleg az újonnan Anakin mellé állított padawan, Ahsoka. Röviden, sallangmentesen a bonyodalom ennyi: Jabba, a hutt fiát elrabolják, Dooku gróf pedig a jedikre akarja kenni a bűntettet, így szándékozik elérni, hogy a huttok a szeparatisták oldalára álljanak a háborúban. Anakinra és padawanjára hárul a feladat, hogy visszaszerezzék a bűzös, nyálkás csemetét, és a fél galaxison átkelve elvigyék őt apjához, mielőtt Dooku ármánykodása célba érne.

Star Wars: A klónok háborúja filmkritika - 6. kép

Egy ilyen kaliberű munkához úgy tetszik egy abszolúte zöldfülű, eddig majdhogynem teljesen ismeretlen rendezőpalánta is maximálisan megfelelt. Dave Filoni természetesen maga is nagy Star Wars rajongó volt világéletében - valószínűleg ez vakította el teljesen, hogy nem látta micsoda böszmeséget is művel. A klónok háborúja még egy kibővített, elnyújtott sorozatepizódnak is rossz, de mint mozifilm, amit a nagyvásznon, multiplexekben vetítenek, kifejezetten pocsék. Ha ezt a filmet a sorozat nyitó pilotjaként adták volna le a televízióban, egy szavam sem lenne - na jó, ez sem igaz, a film még akkor is olyan lenne, amilyen. Úgy vélem fontos, hogy A klónok háborúját a helyén kezeljük, és úgy semmiképpen nem üti meg a szintet. Ha egyszer súlyos pénzeket szednek ki a pénztárcáinkból, joggal várhatjuk el, hogy többet kapjunk egy szimpla délutáni tévématinénál.


Star Wars: A klónok háborúja filmkritika - 7. kép

Mint említettem a karakterek gyakorlatilag kétdimenziós valójukból lettek átültetve három dimenzióba. Ennek eredménye, hogy Tartakovsky egyébként zseniális, minimalista rajzai átalakultak torz, szét- és elfolyt, inkább ijesztő, semmint bizalomkeltő figurákká. Ha ez nem lenne elég, a nagyszabású harcjelenetek sem sikerültek kifejezetten nagyszabásúra, egy-két esetben ugyan már majdnem kapunk valami látványosat, de aztán az ormótlanság megint eluralkodik mindenen.

A film sem épkézláb forgatókönyvvel, sem értékelhető látvánnyal nem ékeskedhet, ami nem kis probléma, hiszen egy nézhető darabhoz legalább az egyik szükségeltetik. A legelszántabb rajongók talán velem ellenkező véleménnyel fognak rendelkezni, de más emberfia nem hiszem el, hogy képes lenne A klónok támadását másnak tekinteni, mint a Star Wars örökség megcsúfolásának. Az ismerős neveken, ismerős motívumokon és ismerős zenén (valójában még azt is sikerült kiherélniük, így az csak tényleg távolról lehet ismerős) kívül a filmben nincs semmi Star Wars érzés. Szomorú, hogy a rajongás képes sokakat elvakítani, hiszen temérdek olyan ismertetőt, vagy kritikát, ha úgy tetszik, volt alkalmam olvasni a világhálón tőlük, fanboy-októl, amelyekben kristálytisztán rávilágítanak A klónok támadása hibáira, mégis végezetül pozitív összegzést/lezárást/értékelést adnak.

Star Wars: A klónok háborúja filmkritika - 8. kép

Feltehetnénk a kérdést, mégpedig joggal, hogy mi kellett volna vajon, hogy A klónok támadása jó, vagy legalábbis jobb film legyen? És meg kell, hogy valljam, nem tudom. Talán elég lett volna a mozis bemutatót kihagyni, vagy simán Tartakovsky irányításába adni a produkciót, ha pedig a háromdimenziós animációhoz ragaszkodunk, akkor igényesebb utat választani. Talán itt lenne az ideje, hogy Lucas nyugdíjba vonuljon, és felhagyjon a saját két kezével felépített legenda folytonos rombolásának.


Star Wars: A klónok háborúja előzetes

 

Star Wars: A klónok háborúja filmkritika / Star Wars: The Clone Wars (2008)

  • Műfaj: animációs film
  • Hazai premier: 2008. szeptember 18.
  • Rendezte: Dave Filoni
  • Hossz: 90 perc
  • Szereplők: Matt Lanter, Ashley Eckstein, James Arnold Taylor, Tom Kane, Ian Abercrombie, Samuel L. Jackson
  • Forgatókönyv: Henry Gilroy, Steven Melching, Scott Murphy
  • Operatőr:
  • Vágó: Jason Tucker
  • Zene: Kevin Kiner
69 hozzászólás

Vendég

6 éve, 1 hónapja és 10 napja

aqrthhbnfdiboofm, Buy viagra online, VePOItI, [url=https://www.andersonranch.org/]Generic viagra[/url], miYtSim, https://www.andersonranch.org/ Buy viagra las vegas, qtMkAqT.

válasz erre

Vendég

9 éve, 2 hónapja és 18 napja

hogy lehet be bekapcsolni a star
wars

válasz erre

Protozoli

10 éve, 11 napja

pfff, mint az oviban (tisztelet a kivételnek)

válasz erre

Vendég

10 éve, 4 hónapja és 10 napja

Vendég írta:
sajnálatal hallom hogy a Star Warsot le másolták és hogy ez szerintem a történelem legjobb filmje.(nem mindenki szereti a Star WArsot)
igen én is

válasz erre

Vendég

10 éve, 4 hónapja és 10 napja

sajnálatal hallom hogy a Star Warsot le másolták és hogy ez szerintem a történelem legjobb filmje.(nem mindenki szereti a Star WArsot)

válasz erre

Vendég

10 éve, 6 hónapja

jo játék

válasz erre

Vendég

10 éve, 6 hónapja és 6 napja

faxa jatek

válasz erre

Vendég

10 éve, 6 hónapja és 22 napja


válasz erre

Lac

10 éve, 7 hónapja és 11 napja

Tibit írta:
Internet vezető??? Ez egyszerűen már... annyira alacsony szint, hogy szépen fogalmazzak... meg töröltetni az oldalt? Na meg mi a bajod van Laccal?
Annyira élem az ilyeneket

válasz erre

Vendég

10 éve, 7 hónapja és 22 napja

Vendég írta:
grievous a legjobb es senki nem szereti a gonoszokat
lya

válasz erre

Tibit

10 éve, 7 hónapja és 22 napja

Vendég írta:
lac ezt az oldalt lefogom töröltetni az uncsimal mert ő az egyik internet vezető mi
Internet vezető??? Ez egyszerűen már... annyira alacsony szint, hogy szépen fogalmazzak... meg töröltetni az oldalt? Na meg mi a bajod van Laccal?

válasz erre

Vendég

10 éve, 7 hónapja és 22 napja

Lac írta:
Hát kérlek szépen, műveletlen barátom, természetesen a boltok és videotékák polcairól!
Poén amúgy, hogy négy szót nem bírtál helyesen leírni...
lac ezt az oldalt lefogom töröltetni az uncsimal mert ő az egyik internet vezető mi

válasz erre
123456a(z) 6 -ből
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Gargameth profiljamarco profilja adambalonyi profiljaStarjumper profiljagery1113 profilja