A mestergyilkos filmkritika

2011. április 05.
72.5281
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa profilja, adatai
gocsa
A mestergyilkos valójában egy szégyentelenül öncélú film. Tulajdonképpen olyan, mint ha még valamicskét büszke is lenne kongóan üres mivoltára. Semmi oka nincs a létezésre, teljesen felesleges, csak úgy lóg a levegőben, a tucatszám készülő ötlettelen hollywoodi remake-kel együtt, melyektől arcátlanágában és redundanciájában semmiben sem különbözik. És ennek ellenére mégis, elég csak leülni, megnézni és egyből választ kapunk arra, hogy miért is van szükség A mestergyilkoshoz hasonló produkciókra. A sztori sablonos és mérhetetlenül ihletten; csupa újrafelhasznált panel.



A mestergyilkos filmkritika - 2. kép

Ami, figyelembe véve, hogy 1972-ben már Charles Bronson és Jan-Michael Vincent egyszer előadták az azonos című eredetiben, nem is meglepő. A világklasszis bérgyilkos összeáll a zöldfülű amatőrrel, akinek minden vágya, hogy megbossszulhassa apja halálát - aki egyúttal a bérgyilkos mentora és apa-figurája is volt. A fiú eltanulja újonnan választott mestersége minden csínját-bínját, a duó összekovácsolódik, ám egy kilométerekről kiszagolható fordulat végül szétválasztja őket.

Papíron tényleg nincs semmi, ami azt sugallná A mestergyilkosról, hogy jól szórakozhatunk rajta, ennek ellenére ez a röpke másfél órányi férfias, kőkemény, önbíráskodó vendetta-hadjárat (melyet Richard Wenk író a 30 évvel ezelőtti verziót jegyző Lewis John Carlinóval együttműködve dobott össze) egyáltalán nem érződik laposnak vagy az intellektualitásunkra nézve inzultálónak és teljes mértékben kielégítő mozis élményt nyújt. Ahogyan az megszokott, Simon West filmje csak rendkívül lazán vett újrája az 1972-es Bronson-darabnak - amellett, hogy a korhoz igazítottak bizonyos összetevőket, némely elemeket az alkotók egy az egyben meg is változtattak (kiemelten a befejezést), ezzel próbálva közönségbarátabbá tenni a történetet.

Mindent összevetve, A mestergyilkos 2011-es köntösbe bújtatott változata az akciójelenetek számát és minőségét, valamint az általában vett adrenalinszintet, pörgősséget tekintve jobb, mint az eredeti, ugyanakkor észrevehetően gyengébb, ha az atmoszférateremtésről és a finomabb pszichológiai alhangokról van szó. Azt nem is említve, hogy a remake lehet ugyan modernizált, feltuningolt és a mai nézőközönség igényeihez igazítgatott, sebesen robogó csoda, ennek ellenére, ha a cselekményben található óriási, teherautónyi méretű lyukak számát nézzük, kidolgozottságban, szerkezeti felépítésében könnyű szerrel alulmúlja elődjét (ami már alapból kellően távol állt a tökéletestől). A mestergyilkos könnyed kikapcsolódást nyújt a thrillerek, illetve akciófilmek kedvelőinek, de az egyenetlen és az elvárásokhoz képest közel sem eléggé impresszív lezárásnak köszönhetően minden bizonnyal csalódást fog okozni azoknak, akik élvezték a '72-es kiadás maró iróniáját.

Képzeljük el, milyen érzés lenne, ha, akár csak egy álomban, Donald Sutherland tűnne fel előttünk - a jelenlegi, idős Donald Sutherland, ősz hajjal, méltóságteljes ősz szakállal, az a Sutherland, aki képes még a legkisebb vendégszerepet is élettel, értelemmel megtölteni - aztán egyik pillanatról a másikra elráncigálnák a szemünk elől, csak hogy betehessék a helyére... Ben Fostert? Ki ne érezné magát átverve? Semmi kivetnivalónk Ben Foster ellen, aki tehetséges fiatalember, na de Donald Sutherland! Ez a rövid hasonlat hibátlanul kifejezi azt, hogy mik is a legfőbb, alapvető gondok Simon West remake-ével.

A mestergyilkos egyedüli menstvára, az egyetlen egy dolog, ami megmenti a mindörökre homályba merüléstől, attól, hogy a filmgyűjtők polcain (már ha egyáltalán felkerül oda) ne a leghátsó sorokban porosodjon az idők végezetéig - Sutherland röpke feltűnésétől eltekintve - a címszereplő, Jason Statham. A brit akciósztár, akihez hasonlatos karizmával és fizikai jelenléttel bíró színész nincs még egy a jelenlegi színtéren, nyers, lakonikus stílusával, bivalyerős vibrálásával szó szerint viszi magával előre a filmet, nyakába veszi azt és áthordozza rajta a továbbgördülni nehezen akaró, döcögős részeken is.

A mestergyilkos filmkritika - 3. kép

Statham izmos, atletikus testalkatával (korábban olimpiai műugró volt és modellként is dolgozott), hűvös és mogorva, mégis megnyerő személyiségével Steve McQueent juttatja az ember eszébe. Nincs sok mondanivalója, de nem is kell sokat mondania egyetlen szerepében sem. Egy tekintet elmond mindent. A komoly arckifejezés, a szögletes áll, a magabiztos viselkedés mind-mind olyan tulajdonságok, melyek McQueen korszakában Stathamot garantált befutóvá tették volna a filmszakmában. A mestergyilkos egyik kliséről a másikra ugrál, csikorogva-nyekeregve menetel az előtte már hasonló műfajú filmek százai által kitaposott medrében, de legalább Statham hozza a formáját - és ez jóval több a semminél.


A mestergyilkos filmkritika - 4. kép

Arthur Bishop (Jason Statham) magasan fizetett bérgyilkos, aki egy titokzatos, árnyékba burkolózó cégnek teljesít megbízásokat. Kolumbiai drogbárókkal, fegyverkereskedőkkel, szektavezérekkel végez, és tulajdonképpen bárkivel, akit csak kiosztanak neki, mint kiiktatandó célszemély. Magányosan élő férfi, perfekcionista, sosem csak odamegy az áldozatához és megöli, hanem szereti a legutolsó részletekig is kidolgozni terveit, így elkerül bármiféle hibát, amibe beleeshet. Bishop mentora, Harry McKenna (Donald Sutherland) gyanúba keveredik, mikor a cég feje (Tony Goldwyn) rájön, hogy egy fontos küldetést azért nem sikerült véghezvinniük, mert valaki kiszivárogtatta a belsős információkat. Az igazgató szerint ez nem lehetett más, csak Harry. Bishop kapja a feladatot, hogy megölje egykori tanítóját, amit egy kis habozás után teljesít is.

Nem sokkal később a temetőben találkozik Harry fiával, Steve-vel (Ben Foster), akit, hogy saját égő bűntudatát csillapíthassa és egyúttal az apja halála miatt érzett düh hatására szuiciddá vált fiút lenyugtassa, befogad maga mellé, mint tanítványát. Steve gyorsan fejlődik, és egyhamar olyan jól kitanulja a bérgyilkos mesterséget, hogy elkísérheti Bishopot a munkák teljesítésekor, sőt - bár a cég ehhez nem adta jóváhagyását - még egyedül is dolgozhat. Amit Steve még nem tud, hogy az apját éppen aktuális mestere, Bishop ölte meg. Mikor Bishop rájön, hogy a cég átverte őt és Harry valójában nem volt áruló, elkezdi visszafejteni a szálakat és sorra venni a felelőseket. Eközben Steve is egyre közelebb kerül az igazsághoz apja halálával kapcsolatban.


A mestergyilkos filmkritika - 5. kép

A hollywoodi közönségfilmekben vannak megszokott húzások, bevált elemek. Ilyen az aranyszívű prosti típuskaraktere is, ami ha máshol (a való életben) nem is, de a mainstream mozifilmekben gyakran feltűnő jelenség. A Statham által játszott Bishop az aranyszívű bérgyilkost testesíti meg. Visszafogott, kultúrált egyén, nem pedig unintelligens, barbár gyilkos. Csakis olyanokat öl meg, akik megérdemlik, a célpontjai iránt gyakorlatilag lehetetlen részvétet érezni. Talán éppen ezért is volt szükséges a történet végét megváltoztatni az újraforgatott filmben. Bishop annyira tisztességes, szimpatikus mintapolgár, hogy a Michael Winner által rendezett változat iróniája teljesen elveszne, az eredeti befejezés oda nem illő, értelmetlen lenne. Míg az utolsó harmad, annak is leginkább a második fele, volt az 1972-es Mestergyilkos legerősebb része, addig a 2011-es filmnek pont a finálé a legkiábrándítóbb pontja.

Mesterkéltnek, erőltetettnek és az előtte lévő egy órához furcsa mód nem passzolónak hat, aminek megvan persze az oka. Egy el nem hanyagolható eltéréssel, de nagyjából a 72-es filmből lett átemelve. Ugyanakkor a két központi karakter kapcsolatában, illetve abban, ahogyan eljutnak oda, ahol az utolsó felvonáskor vannak, szubtilis, valamint jóval jelentékenyebb különbségek is vannak az egymástól 30 év távolságra lévő produkciók között. Mindezekből kifolyólag ami 1972-ben működött, az most görcsös nyögve akarásnak tűnik. Ha A mestergyilkos remake meg is tartotta volna teljes egészében az eredeti befejezést, az a többi változtatás fényében ugyanúgy életképtelen lett volna, viszont legalább nem érződne annyira összeszedetlennek és mesterségesnek, mint ha csak a kirakós egy-két darabkája elveszett, vagy kimaradt volna az összerakáskor.

Mit lehetne elmondani Jason Stathamról, ami ne derülne ki még az egyszeri laikus számára is első ránézésre, vagy éppen bármelyik tetszőlegesen kiválasztott filmjét végigülve? Nem kell hozzá filmszakértőnek vagy hivatásos esztétának sem lenni, hogy felismerjük a tényt: Statham egy alaposan beskatulyázott színész. Nehéz elképzelni róla, hogy valaha is áttévedne más területekre és merőben más jellegű figurákat alakítana, mint amiket jelenleg megenged számára a nem túlságosan bő repertoárja.

A mestergyilkos filmkritika - 6. kép

Nagydumás keményfiú Guy Ritchie filmjeiben és A szállítóban, vagy meghalni sehogy sem akaró holdkóros a Crank-ben. Könnyen észrevehető, hogy Bishop sem áll fényévekre Statham korábbi karaktereitől. Azért érdekes lenne egyszer Stathamet Mr. Darcy-ként látni a Büszkeség és balítéletben. Talán majd a klasszikus mű zombihorrorba oltott átdolgozásának készülőben lévő adaptációjában. Ben Foster játéka Statham-mel ellenben egészen széles színészi skálát fed le, hatásos bérgyilkostanoncként, és vérszemet kapott, az apját mindenképpen megbosszulni akaró, egész életében elhanyagolt gyerekként is. A két aktor közti összhang bőven hagy kivetnivalót maga után - maradjunk annyiban, hogy ha Foster Statham helyett egy másik partnert kapott volna, abből még komolyabb drámai vonal is születhetett volna.


A mestergyilkos filmkritika - 7. kép

Simon West tisztes iparos, hozzáértő akció/thriller rendező (az ő nevéhez fűződik többek között a Tomb Raider élőszereplős adaptációja), és A mestergyilkos hibáinak legfőbb javát nem az ő számlájára írhatjuk. A film neki köszönhetően olajozott gépezetként robog előre, hosszabb unalmas szegmensek nélkül, viszonylag magas sebességgel, a kellő számú, és a játékidő alatt egyenletesen eloszlatott akciójelenettel. A sztoriban rejlő filozófiai gondolatok, a mondanivaló abszolút a háttérbe szorul, de különösebben nem is bánjuk. Maguk az akciójelenetek nem kimagaslóan innovatívak, sőt, mondhatni elcsépelten klisések, de jól meg vannak koreografálva és azért olyan oktánszámon pörögnek, hogy véletlenül se aludjunk el.

Az erőszak néha meglepően magas szinteket ér el, de véleményem szerint simán kétszer-háromszor ennyit és még merészebb megoldásokat is el tudott volna bírni a film. A mestergyilkos a szíve mélyén egy nagy, harsány B-film szeretne lenni, és időről időre felbukkannak ennek a jelei, de minden bizonnyal sem a stúdió, sem a stáb (vagy ha ők mégis, akkor a stúdió ebben megakadályozta őket) nem akarta teljes erővel ilyen irányba elvinni a dolgokat. Eltúlzott véresség, látványos robbanások, pár nevetséges egysoros; ez egy macsó film, női karakternek semmi hely sem jut benne, de sajnos mindeközben a Bishop-Steve közti apa-fia, vagy testvéri kapcsolat sem vezet sehova, nincs kibontva eléggé, és amilyen hamar jön, olyan gyorsan semmivé is válik. A forgatókönyvnek a karakterfejlődés és a szerkezeti kidolgozottság semmiképp sem erőssége.

A mestergyilkos filmkritika - 8. kép

A mestergyilkos egyértelműen egy Jason Statham-re szabott akciófilm, azoknak szól, akik ha már meglátják a színész nevét, egyből garantált, hogy megfizetik a mozijegy árát. És mint ilyen, A mestergyilkos teszi is a dolgát. Lehetett volna belőle egy sokkalta többre törő akció-thriller is, a készítők azonban úgy látszik egy eklektikus és a befogadók elé nagyobb kihívásokat állító projekt helyett inkább valami lecsupaszítottat, hangosat, mozgalmasat akartak létrehozni, amin nem kell az agyunkat dolgoztatni, és ami szélesebb közönséget be tud vonzani a filmszínházak termeibe. Nincs ezzel semmi baj, valószínűleg szép számmal menni is fog rá a nép - én pedig nem hibáztatom őket.

A mestergyilkos előzetes

 

A mestergyilkos filmkritika / The Mechanic (2011)

  • Műfaj: akció
  • Hazai premier: 2011. április 07.
  • Rendezte: Simon West
  • Hossz: 92 perc
  • Szereplők: Jason Statham, Ben Foster, Donald Sutherland, Mini Anden, Tony Goldwyn
  • Forgatókönyv: Richard Wenk, Lewis John Carlino
  • Operatőr: Eric Schmidt
  • Vágó: T.G. Herrington, Todd E. Miller
  • Zene: Mark Isham
13 hozzászólás

juhaszandor

6 éve, 8 hónapja és 8 napja

Nagyon jól meg van csinálva. Van olyan jó, mint a transporter.

válasz erre

Vendég

8 éve, 2 hónapja és 20 napja

Szerintem ez afilm nagyon jó volt !! Nekem nagyon tetszett

válasz erre

jezzahun

8 éve, 5 hónapja és 22 napja

ez a film egy rakás ****,fos,kula..
Sajnos végignéztem,ez volt az egyetlen probléma

válasz erre

Vendég

8 éve, 5 hónapja és 22 napja

fú anyád ez egy kemény pali

válasz erre

Vendég

9 éve, 3 hónapja és 11 napja

Nagy film, igazi akciómozi

válasz erre

Vendég

9 éve, 3 hónapja és 15 napja

Szerintem Statham olyan mint az az egyarcú manus. Hmmm hogy is hívják. Bassza nem jut eszembe. Aki régen bunyózgatott, most meg el van hízva.

válasz erre

DNS

9 éve, 3 hónapja és 15 napja

Kár, hogy Statham és Shwarzi nem igazán kortársak, pedig milyen ütős akciófilmet lehetett volna összedobni kettejük főszereplésével...

válasz erre

skyman

9 éve, 3 hónapja és 15 napja

Nekem bejön a szinész Jason Statham.
Föleg a Death Race-ben nyujtott alakitása miatt, de természetesen a többi filmben is jól alakított. Ezt is meglesem mindenképp.

válasz erre

lacyboy

9 éve, 3 hónapja és 15 napja

Nekem Jason Statham az egyik kedvenc szinészem ebben a nagyszerepet játszott a Szállító és a Crank c. film

válasz erre

gocsa

9 éve, 3 hónapja és 15 napja

Na, milyen kis anti Jason Statham klub alakult itt ki.. Szerintem abszolút semmi gond a fickóval. Még mindig az egyik legférfiasabb jelenség a jelenlegi akciószínész-palettán. Igen, nem óriási tehetség, de nem is kell, hogy az legyen. Kb. tuti garanciát jelent a neve arra, hogy egy jó kis tesztoszteronbombát kapunk.

válasz erre

Shade

9 éve, 3 hónapja és 15 napja

Ja, hát minden ehhez hasonló filmben ez játszik. Túl lesz fizetve még a végén.

válasz erre

Vendég

9 éve, 3 hónapja és 15 napja

Nem vagy vele egyedül. Olyan próbál lenni, mint anno Bruce Willis, de ég és föld kettejük közt a különbség.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Starjumper profiljagery1113 profilja adambalonyi profiljamarco profilja