FILMERTESZT

2013. október 16.
41.7001
Advertisement
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Yanez profilja, adatai
Yanez

FILMERTESZT - 1. kép

Helló GC közösség! A gamerek arról is "híresek" még, hogy imádják a filmeket. Sőt, rengeteg videójátékos van, aki olykor vagy egyfolytában, több időt tölt filmekkel, mint játékokkal. A könyvekre most direkt nem térek ki, mert az egy külön téma. Nos tehát, szerintem sokan lennének kiváncsiak arra, hogy mekkora filmesek ők, ha lenne egy amolyan százalékmérő erre. Ezennel megszüntetem ezt a kiváncsiságot, mert itt a megoldás, ami nem más, mint egy teszt!


Az első blogom a GC-n szintén egy teszt volt, mégpedig arról, hogy ki mekkora gamer. Ha kimaradt, tessék: GAMERTESZT

Most pedig lássuk a Filmertesztet! Az eredmény 1-100-ig lesz pontozva, vagyis 100 a maximum. Tíz kérdés, mindegyikben legfeljebb 10-et lehet elérni, vagy persze nullát. Szükségetek lesz egy papírra és tollra vagy számológépre. Fejben is lehet tartani, de a felsorolt módszerek kézenfekvőbbek. A teszt csakis az egészestés filmekről szól, tehát semmi sorozat! Azt hiszem mindent leírtam, amit kellet, úgyhogy most már csak egy valamit kívánhatok: Jó szórakozást!

FILMERTESZT - 2. kép



1. Milyen filmeket szeretsz a felsorolt kategóriákból? Minden válasz 1 pontot ér.

Akciókaland
Vígjáték
HorrorThriller
BűnűgyiDetektív
Dráma
Katasztrófa
Sci-FiFantasztikusMisztikus
AnimációsRajzfilmMese
Fantasy
TörténelmiHáborús

2. Mennyi filmet nézel meg általában?

Nem nézek filmeket (0 pont)
Nem többet, mint 1-5 évente (1 pont)
Legalább havonta 1-2 (3 pont)
Havi 4-5 (5 pont)
Hetente több, mint 1 (7 pont)
Mindennap megnézek 1 filmet (9 pont)
Mindennap minimum 1 film (10 pont)

3. Milyen gyakran jársz moziba?

Nem járok moziba (0 pont)
Évente egyszer (2 pont)
Évente párszor (5 pont)
Minden hónapban (8 pont)
Minden hónapban több, mint egyszer (10 pont)

4. Az alábbi színészek közül, melyik szereplésével láttál minimum 2 filmet? Minden válasz 1 pontot ér! Ha talán nem ismernéd valamelyiket, akkor katt a nevére.

John Turturro
Sophia Loren
Jet Li
Robert Patrick
Sean Connery
Ellen Page
Susan Sarandon
Dolph Lundgren
Alain Delon
Louis De Funes

5. Melyik régebbi filmeket láttad a felsoroltak közül? Minden válasz 1 pontot ér!

Indiana Jones 1, 2, 3
Star Wars, az összes a régiek közül
Elfújta a szél
Terminator, az első film
A Keresztapa trilógia
Bud Spencer és Terence Hill filmek, minimum 3-at a duó főszereplésével
Rambo 1, 2, 3, 4
Csupasz Pisztoly 1, 2, 3
Aladdin 1, 2-Disney rajzfilm
Volt Egyszer egy Vadnyugat

Elszívhattok egy cigit vagy mehettek dobni egy sárgát, a felét már letudtuk! :)

FILMERTESZT - 3. kép



6. Melyik újabbik filmeket láttad a felsoroltak közül? Minden válasz...tudod mennyit ér. Igen, 1 pontot!

Avatar
Gyűrűk Ura trilógia
A Karib Tenger Kalózai, összes film
Alkonyat, összes film
A Bosszúállók
Fekete Hattyú
Surrogates
Túl a Barátságon
Felhőatlasz
Super 8

7. A következő helyzetbe csöppentél. Végre eljött a nagy nap, a film, amelyet már évek óta vársz. Beülsz a moziba, kezedben kóla, popcorn és izgatottan vársz, mert tudod, hogy a következő 2 óra feledhetetlen élménnyel fog gazdagítani. Még libabőrös is leszel, ahogy elkezdődik a film. Ekkor megcsörren a mobilod. A párod az. Lerobbant a kocsija az országúton és pénze sincs. Arra kér téged, hogy menj utána, mert nem tud sehogyan sem hazajutni. Akinek nincs kocsija (se pénze :D), az most képzelje azt, hogy van. Tehát mit teszel?

Azonnal indulsz! (0 pont)
Megkérded, hogy nincs-e valaki más, aki utána menne. Ha nincs, azonnal indulsz. (2 pont)
Arra kéred, hogy próbáljon meg valaki mást hívni és elmondod az igazat, hogy miért. Majd pedig a helyzet kialakúlásához megfelelően cselekedsz. (5 pont)
Rengeteg ötletet próbálsz javasolni neki, ha kell, akár már hülyeségeket is. Végül megint úgy döntesz, ahogyan alakulnak a dolgok. (7 pont)
Egy hazugságot találsz ki, amiért most nem tudsz menni, úgyhogy hívjon valaki mást. (8 pont)
Nem veszed fel, pedig látod, hogy a párod szüntelenül csenget és üzenetet is ír, hogy sürgősen vedd fel, ám te nem állsz kötélnek. (9 pont)
Mielőtt nekivágsz a mozinak, kikapcsolod a mobilod. Ez a Te időd és az sem érdekel, ha közben összedől a világ! (10 pont)

8. Volt-e olyan, hogy több filmet néztél már meg egyhuzamban? És ha igen, mennyit?

Egynél több filmet még nem néztem meg egyszerre (1 pont)
Kettőt (3 pont)
3-4 (6 pont)
5-6 (9 pont)
Több, mint 6-ot (10 pont)

9. Volt-e már olyan, hogy egy és ugyanazt a filmet, többször is megnézted? Ha igen, hányszor?

Eddig még nem volt olyan, minden filmet max csak egyszer nézek meg (0 pont)
2-szer (1 pont)
3-szor (4 pont)
4-5-ször (8 pont)
6-9 (9 pont)
10-szer vagy többször (10 pont)

10. Hány olyan kedvenc színészed van, akinek szinte minden filmjét megnézed, függetlenül attól, hogy jóra sikeredett-e a film avagy sem?
Nincs ilyen színészem (0 pont)

Sok kedvencem van, de ha gané a legújabb filmje, akkor nem érdekel (1 pont)
1-2 (2 pont)
3-5 (5 pont)
6-7 (8 pont)
8 vagy több (10 pont)


ÉRTÉKELÉS:

1-15 pont: Nem is tudom, hogy mi értelme volt számodra ennek a tesztnek. Gondolom unaloműzés céljából futottad át. Nem vagy egy nagy filmnéző, annyi szent!
16-25 pont: Látom válogatós vagy. Rengeteg filmet kihagysz, még ha jó is, csak azért, mert a témája hidegen hagy. Számodra csupán egy apróbb hobbi, felejtős kikapcsolódás a mozizás.
26-40 pont: Szereted a filmeket! Az jó. Azt is tudod hol a határ és ez sokat számít. Amikor van időd, akár többet is képes vagy megnézni, amikor viszont nincs, akár hetekig sem sasolsz meg egyet sem.
41-63 pont: Ejha! Nagyon komolyan űzöd a filmnézést! Néha már-már bizonyos dolgokat vagy egyéb hobbit is képes vagy elhanyagolni egy-egy jó film kedvéért. Csak óvatosan barátom, ne vidd a túlzásba!
64-85 pont: Annyit mozizol, hogy az ember azt hinné magányos vagy. Jártas vagy a filmek világában, ehhez semmi kétség nem fűződik. Ha majd valami jó kis filmre vágynék elalvás előtt, tutira érdekelne a tanácsod! :)
86-99 pont: Nincs életed, munkád, barátaid vagy...kutyád? Túlságosan sok időt fektetsz a filmnézésbe. Persze ettől már egy szuper filmbuzi profi vagy és ebben aligha van párod! Lenyűgöző, hogy mennyi filmet láttál már és, hogy mennyire jártas vagy a témában!
100 pont: Most viccelsz? Mit keresel egy gamer oldalon? Nem is szoktál videójátszani, csak filmeket nézni. No de ennyit??? Fordulj valami dilidokihoz, mert ez már nem normális. Mindenesetre elismerésem, mert Te vagy a FilmIsten, egy vérbeli Mozimoly! Wow, 100 pont, embeeer!
100 pont felett: Ennyit képtelenség felszedni, kezd újra! És ezúttal ne fejben számolj!

Hát ennyi volt emberek! Nagyon remélem, hogy ezeken az unalmas hétköznapokon derűsebbre sikerült varázsolnom a kedvetek, eme kicsiny teszttel. Most pedig rajtam a sor, letesztelem magam. Meg is van és azt kell, hogy mondjam, most ledöbbentem. 64 pont. Talán kevesebbre számítottam, de ha jól átgondolom, akkor nagyonis stimmel! Érdekes, hogy a Gamerteszt eredményem 76 pont, ez is azt bizonyítja, hogy többet játszom, mint filmeket nézek. Igaz! :)
Rajta, nálatok mennyi lett?
9 hozzászólás

Vendég

11 éve, 3 hónapja és 22 napja

64!meglepett smiley Valamit nagyon nem jól csinálok!röhögő smiley

válasz erre

juhaszandor

11 éve, 4 hónapja és 7 napja

Na ha nem falun laknék, akkor biztos, hogy több pontom lenne a mozibajárásnál röhögő smiley Na de elég az is, ha szeretem a filmeket röhögő smiley

válasz erre

Yanez

11 éve, 4 hónapja és 8 napja

marco írta:
81.mosolygó smiley

A sok moziba járás (havi minimum 1, de inkább több) az úgynevezett "baráti vetítés"-eknek köszönhető (forgalmazók kedvessége), amúgy nem járok moziba, fillért nem adnék a csámcsogós pofázós barmokkal töltött időért.

Így is majdnem mindig ordítanom kell valakivel.
Nem rossz!!! Úgy emlékszem a Gamertesztnél is szépen villogtál. mosolygó smiley

válasz erre

marco

11 éve, 4 hónapja és 8 napja

81.mosolygó smiley

A sok moziba járás (havi minimum 1, de inkább több) az úgynevezett "baráti vetítés"-eknek köszönhető (forgalmazók kedvessége), amúgy nem járok moziba, fillért nem adnék a csámcsogós pofázós barmokkal töltött időért.

Így is majdnem mindig ordítanom kell valakivel.

válasz erre

Yanez

11 éve, 4 hónapja és 8 napja

mrxten írta:
hát... nekem 43 pont jött ki, szóval "41-63 pont: Ejha! Nagyon komolyan űzöd a filmnézést! "
de valami gubanc lehet a pontozással mert ennek ellenére a "Nem többet, mint 1-5 évente (1 pont)" a jellemző mosolygó smiley

de ettől függetlenül szórakoztató teszt
Ha kevesebb filmet nézel az átlagnál, még nem jelenti azt, hogy ez mindig így volt. Am ez komoly, tényleg nem nézel 5-nél több filmet évente?

válasz erre

csirkee

11 éve, 4 hónapja és 8 napja

nekem 62 pontom lett mosolygó smiley ott volt nekem 0, h a párom lerobbant és egyértelmű, hogy mennék érte! De mondjuk az is igaz, hogy ha a film olyan nagy és kedvenc meg minden, akkor inkább otthon nézem meg, h ne kelljen hallgatnom mások zabálását, dumáját, csörgését stb.

De nagyon jó kis teszt volt mosolygó smiley tetszett

válasz erre

mrxten

11 éve, 4 hónapja és 8 napja

hát... nekem 43 pont jött ki, szóval "41-63 pont: Ejha! Nagyon komolyan űzöd a filmnézést! "
de valami gubanc lehet a pontozással mert ennek ellenére a "Nem többet, mint 1-5 évente (1 pont)" a jellemző mosolygó smiley

de ettől függetlenül szórakoztató teszt

válasz erre

DNS

11 éve, 4 hónapja és 8 napja

Nekem kb. 78 pontom lett, már amennyire emlékszem a filmekkel kapcsolatos statisztikáimra... A lényeg, hogy egyértelműen a 64-85% közötti kategóriába tartozom.

Mentségemre legyen mondva, hogy nálam ez részben "hivatásbeli" okokra vezethető visszamosolygó smiley

válasz erre

Yanez

11 éve, 4 hónapja és 8 napja

Ejj! Marco, rosszul szúrtam be a Gamerteszt linket (a kékbetűs kezdőtartalom alatti első sor), javítsd kérlek! Köszi! mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljaRemulto profiljaGargameth profilja