Nem igazán értem hogy most mi a különbség a két állapot között. A nyílt béták ingyenesek szoktak lenni, itt meg az Early Acces meg a nyílt béta is fizetős. 25 euróért nekem kicsit gagyinak tűnik, pedig szerettem az elődöket.
1, A nyílt béta nem azért nyílt béta mert ingyenes szokott lenni.
2, A Carmageddon: Reincarnation fejlődése olyan mint anno a Minecraft volt. Ott is megvolt az Alpha, Beta majd a teljes verzió megjelölés, de igazából a folyamatosan jövő tartalom mellett senki nem törődött vele, hogy akkor még Alpha vagy Beta volt a játék.
Amúgy javítson valaki ha rosszul tudom, de eddig csak egy játékmód volt most lesz három. Gondolom pályák, autók, ellenfelek és még sok más is változik.
Régen, kisebb koromban sokat Carmageddon-oztam és megmondom őszintén, engem lekötött. De akkor még nem is jöttek havonta jobbnál-jobb játékok. Ma, ehhez a CArmageddon-hoz már hozzá sem nyúlok. Van minimum 5-10 játék, ami ennél sokkal jobban érdekel. Lehet, ha ma is olyan tempóban jönnének játékok, mint a 90-es évek végén, akkor tapsikolva kapnék utána.
sarakrael
10 éve, 11 hónapja és 2 heteNem igazán értem hogy most mi a különbség a két állapot között. A nyílt béták ingyenesek szoktak lenni, itt meg az Early Acces meg a nyílt béta is fizetős. 25 euróért nekem kicsit gagyinak tűnik, pedig szerettem az elődöket.
kpal
10 éve, 11 hónapja és 2 heteNem rossz maga a játék ,de az kavar körülötte ..hát…
darkomen
10 éve, 11 hónapja és 2 hete1, A nyílt béta nem azért nyílt béta mert ingyenes szokott lenni.
2, A Carmageddon: Reincarnation fejlődése olyan mint anno a Minecraft volt. Ott is megvolt az Alpha, Beta majd a teljes verzió megjelölés, de igazából a folyamatosan jövő tartalom mellett senki nem törődött vele, hogy akkor még Alpha vagy Beta volt a játék.
Amúgy javítson valaki ha rosszul tudom, de eddig csak egy játékmód volt most lesz három. Gondolom pályák, autók, ellenfelek és még sok más is változik.
totyak
10 éve, 11 hónapja és 2 heteRégen, kisebb koromban sokat Carmageddon-oztam és megmondom őszintén, engem lekötött. De akkor még nem is jöttek havonta jobbnál-jobb játékok. Ma, ehhez a CArmageddon-hoz már hozzá sem nyúlok. Van minimum 5-10 játék, ami ennél sokkal jobban érdekel. Lehet, ha ma is olyan tempóban jönnének játékok, mint a 90-es évek végén, akkor tapsikolva kapnék utána.
tommy
10 éve, 11 hónapja és 2 heteNekem az eredeti játék kimaradt az életemből sajnos, de ezt mindenképp beszerzem majd!🙂
kpal
10 éve, 11 hónapja és 2 heteRégit próbáld ki nagy buli 🙂 😉